Index Vakbarát Hírportál

Fontos látogatást tesz Orbán Viktor Szegeden

2022. szeptember 6., kedd 06:23

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Szegedre utazik, hogy részt vegyen az ötszáz határvadász ünnepélyes eskütételén a Móra Ferenc Múzeum előtt. A miniszterelnökön kívül még Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Pintér Sándor belügyminiszter fog részt venni a ceremónián.

A Szeged.hu információi szerint a biztonsági előkészítést már egy nappal a ceremónia előtt megkezdik, emiatt pedig több helyen is lezárásokra kell készülni a városban:

Ennek érdekében a közösségi közlekedési járműveket is el kell terelni, erről majd a későbbiekben közölnek információkat. Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester szerint az ilyen nagy mértékű területlezárásokat semmi sem indokolja. 

Péntek reggel, amikor elindulunk munkába, a gyerekek iskolába, elveszi a kormány Szeged egyik hídját teljes egészében átalakítva ezzel a belváros közlekedését

– közölte az alpolgármester a Szeged.hu-val, hozzátéve, hogy egészen felháborító, hogy a Belvárosi hídat sem kerékpáron, sem pedig gyalog nem lehet majd igénybe venni. A kormányközeli sajtó egyelőre nem adott részletesebb tájékoztatást Orbán Viktor szegedi látogatásáról.

Rovatok