Elfogtak egy 31 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy megerőszakolt egy 72 éves nőt a Népligetben – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerda reggel a police.hu oldalon.
A rendőrség közleménye szerint még vasárnap tett feljelentést az asszony, miszerint egy fiatal férfi megtámadta, bántalmazta, megerőszakolta és elvette a mobiltelefonját.
A bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit a rendőrök addigra már elfogták, ugyanis levágta lábáról a nyomkövetőt, amit azért kellett viselnie, mert korábban elkövetett életveszélyt okozó testi sértés és garázdaság miatt a bíróság bűnügyi felügyeletét rendelte el. Az eszköz riasztást küldött a BRFK Tevékenység-irányítási Központjába, amikor a férfi elhagyta lakhelyét, majd amikor levágta magáról a készüléket – tették hozzá.
A rendőrök azonnal a felkutatására indultak, és az erőszakot követően – még a feljelentés előtt – a Népligetben elfogták a kábítószer hatása alatt álló férfit. Megtalálták nála a mobiltelefont is, amit idős áldozatától nem sokkal korábban vett el.
A férfit szexuális erőszak és kifosztás bűntette, valamint fogolyszökés és kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A gyanúsított azt vallotta, hogy napok óta kábítószerezik és iszik, ezért nem emlékszik semmire. A férfit őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatására – áll a rendőrségi közleményben.
Ebben a cikkben szexuális visszaélés a téma. Kérjük, olvassa el erről szóló írásunkat is!
Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes, 06 (80) 20-55-20-as számon.
A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06 (80) 505-101-es telefonszámon. Vészhelyzetben hívja a 112-es számon a Segélyhívót!