Index Vakbarát Hírportál

Kamuprofilt készített és rendőrnek adta ki magát egy patapoklosi fiú

2022. szeptember 8., csütörtök 17:07

A Baranya megyei fiú a közösségi médiában próbált meg kicsalni információkat egy járműről, amelyeket egy valódi rendőrtől próbált megtudni.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján augusztus 30-án rendelt el nyomozást a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság, mert gyanú merült fel arra, hogy egy 16 éves patapoklosi fiú egy rendőr nevével és képével visszaélve a közösségi média segítségével akart információkat szerezni egy járműről úgy, hogy az álprofillal egy valódi rendőrt keresett meg. A kérést a rendőr nem teljesítette.

A rendőrség honlapjának beszámolója szerint a fiút a Mecsek Közterületi Támogató Alosztály munkatársai fogták el, majd előállították a rendőr-főkapitányságra.

A nyomozók az eset kapcsán megállapították, hogy a fiú a hitelesség növelése érdekében a rendőr párjának nevével is álprofilt hozott létre, hogy párkapcsolatként meg tudja őt jeleníteni, illetve a rendőr ismerőseit is bejelölte. Többen vissza is igazolták, így az álrendőr tovább tudta erősíteni az álca valódiságát.

Ellene személyes adattal visszaélés miatt nyomoz a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.

Rovatok