Az AdniJóga társadalmi vállalkozása traumákat átélt, nehéz élethelyzetbe kényszerült felnőtteknek és gyerekeknek tart jótékony jógaórákat. Gyakorlóik között vannak menekült nők, gyászolók, állami gondoskodásban élő gyermekek, egészségügyi dolgozók, rákbetegek hozzátartozói is.
Kalmár Anna, az AdniJóga alapítója nyolc éve, az egyetem alatt kezdett jógázni. Cambridge-ben, ahol történelmet tanult, feszített volt a tempó, amitől folyton zakatolt a feje, kikapcsolni sem tudott. Egyedül jóga közben érezte úgy, hogy áthatja a nyugalom. Hogy elmélyítse saját jógagyakorlását, hazatérve elvégzett egy jógaoktató tanfolyamatot, majd pár hónappal később megtartotta élete első jógaóráját menekült nők részére egy görögországi menekülttáborban, ahol egyébként gyerekeket tanított angolra.
Ekkor pattant ki a fejéből az AdniJóga társadalmi vállalkozás ötlete, amely amellett, hogy fenntartja önmagát, értéket is teremt.
Nagyon szembetűnő és furcsa volt, hogy a menekült nők nem hunyták be a szemüket jóga közben, képtelenek voltak a hátukra feküdni, amikor relaxáltak. Két hónapig jógáztunk együtt minden héten, és szép lassan beleoldódtak a gyakorlatokba, biztonságot találtak a saját testükben. A jótékony óráimon mai napig látom, milyen gyógyító tud lenni, ha megtanulunk akár a kellemetlen tapasztalatokra is odafigyelni a testünkben.
Az AdniJóga modellje szerint különböző fizikai és mentális egészséggel kapcsolatos termékeket, szolgáltatásokat értékesít, majd a megszerzett bevételből jótékonysági alapon, ingyenesen jógaórákat tart olyanoknak is, akik piaci alapon nem jutnának hozzá ehhez.
Most nagyjából 15 jótékony jógacsoportunk van. A legtöbb úgy szerveződik, hogy csatlakozik hozzánk egy új jógaoktató, aki érzékeny egy társadalmi témára. A paletta nagyon színes, valaki sérült gyerekek szüleivel foglalkozik, más a leterhelt egészségügyi dolgozókkal, a szenvedélybetegségből felépülőkkel vagy az állami gondozásban lévő gyerekekkel
– magyarázza Kalmár Anna.
Nyugaton a testre egyre inkább a traumák gyógyulásának színtereként is tekintenek. Kutatók, például dr. Bessel van der Kolk és David Emerson rávilágítottak a trauma szomatikus hatására, és már több klinikai vizsgálat is bizonyítja, hogy a testtel való munka révén az elraktározott élmények elkezdenek felszabadulni.
A traumatudatos jógának egyrészt az a célja, hogy megkönnyítse a traumával kapcsolatos fiziológiai tapasztalatokat, segítse a traumát túlélőket az elme–test jobb kapcsolatának kialakításában, másrészt az, hogy biztonságérzetet adjon a gyakorlónak, miközben továbbra is biztosítja a jógagyakorlatok által kínált pszichológiai és fizikai előnyöket. A traumát átélt egyének ugyanis gyakran veszélyesnek és idegennek tekintik belső testérzeteiket, ezért az oktatók mindvégig arra törekednek, hogy a környezet mind fizikailag, mind érzelmileg biztonságos legyen a résztvevők számára.
Az AdniJóga ma már bármilyen jógaoktatónak tart traumatudatos továbbképzést.
Traumatudatos jóga alatt a biztonságos tér megteremtésén túl a hangsúly a döntésközpontúságon van, ami azt jelenti, semmi olyan nem történik a gyakorlóval, amit nem ő maga választott. A traumatizáltsággal kontrollvesztettség jár, ezeken a jógaórákon viszont a gyakorló visszakapja a teste feletti irányítást. Idővel az életünket is áthathatja ez a fajta attitűd
– magyarázza Kalmár Anna, és hozzáteszi: a traumatudatos jóga jó kiegészítése lehet például egy terápiának, felkészítheti a testet a traumás emlékek feltárására. Az AdniJóga ezért együttműködik a Traumaközponttal, ahová azokat a gyakorlókat küldik, akiknek a problémája a jógaoktatói kompetencián kívül esik.
Kalmár Annának jelenleg a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesületnél vannak jógaórái, de tart gyerekjógát ukrán menekült gyerekeknek, és rendszeresen jár a BaGázs gyerekcsoportjaihoz Bagra, Dányba, illetve a családok átmeneti otthonába, Gödöllőre.
„Egy jógaoktató részéről extrán nagyfokú rugalmasság kell egy ilyen óra megtartásához. Ezek a gyerekek ugyanis általában 30-45 percig tudnak igazán figyelni, és mivel hangzavarban, sok más gyerek között nőnek fel, nem nyújt számukra biztonságot az elcsendesedés. Náluk kifejezetten érvényesül az AdniJóga traumatudatos szemlélete, hiszen nem tudhatjuk, hogy a viselkedésük mögött mi áll, mit éltek meg. Relaxálni velük például a szó szoros értelemben nem lehet, de szoktunk vizualizációs gyakorlatot végezni együtt, amikor megfogjuk egymás kezét, csillagalakzatban elfekszünk a földön, én pedig arra kérem őket, képzeljék el, hogy egy olyan helyen vannak, ahol szeretnek lenni. Az egyik gyerek Ronaldóval focizott, a másik a Balatonon járt képzeletben, ahol a valóságban még sosem, de a legmeghatóbb megosztás egy ötéves kisfiúé volt, aki azt mondta, »én az anyukám hasában voltam«. Ilyenkor nehéz mit mondani.”
Bár a felnőttek nehezebben oldódnak fel, a külső szakemberek által készített hatásmérésekből az derült ki, hogy a menekült nők a rendszeres jóga hatására másképp viszonyulnak a testükhöz, le tudják rakni testi, lelki fájdalmaikat, és sokszor mondják azt az órák után, olyan, „mintha lebegnének”.
Hasonlóképp éreznek azok az egészségügyi dolgozók is, akik április óta jógáznak az egyik magyarországi gyermekkórházban.
Erre az egy órára minőségi énidőként tekintenek a dolgozók. Van, akinek ez jelenti a fizikai testmozgást is, mások azért jönnek, hogy feltöltődjenek a munkanap során, legyen egy olyan órájuk, amikor nem kifelé, »adó üzemmódban« vannak, hanem önmaguk lehetnek az első helyen, a figyelmük középpontjában. Számukra ez a lehetőség rövid távon leginkább a feltöltődést szolgálja egy sokszor fizikálisan és mentálisan egyaránt megterhelő szakma rendszeres gyakorlásában
– mondja Szeghő Ági AdniJóga-oktató, aki egészségügyi szakjogászként egészségügyi dolgozók képzésével és humánerőforrás helyzetével foglalkozott több mint egy évtizedig, ami rálátást adott arra, hogy fizikálisan és mentálisan is milyen kihívásokkal járhat az egészségügyi szakma gyakorlása.
A jóga azonban nemcsak kikapcsolódás, de a gyászfeldolgozásban is segíthet. „A gyászjóga ma már létező, speciális terület. Abból az alapvetésből indultunk ki, hogy a lelki fájdalmaink, nehéz érzéseink a gyász során sem csak a lelkünkben, hanem a testünkben is lerakódnak. Ezért nagyon gyakran a mélyre hatoló fájdalmat nem lehet csupán beszélgetéssel oldani” – véli Kovács Beáta jógaoktató, aki gyászjógát tart az AdniJóga keretein belül.
„Egy kiváló gyászcsoportvezető, Babai-Szénégető Adrienn is találkozott ezzel az elmélettel, ő kereste meg az AdniJógát azzal az ötlettel, hogy indíthatnánk közösen egy speciális, jógával kombinált gyászcsoportot, kísérleti jelleggel. A »Test és Lélek gyászsegítő közösség jógával« hírét az AdniJóga és a Napfogyatkozás Egyesület terjesztette, innen érkeztek a jelentkezések. Adrienn-nel ketten, szorosan együttműködve kísértünk végig egy 16 hetes folyamaton nyolc igazán bátor résztvevőt, akik mind közeli szerettüket veszítették el nemrég.
A gyászjógaórák célja is mindenekelőtt a lélek felszabadítása volt, a légzésen és a mozdulatokon keresztül.
Igyekeztünk saját magunkra összpontosítva megnyugvást találni a jelenben levésben, megerősíteni az elfogadó, megengedő önszeretetünket, elcsendesedni, gyakorolni, lazítani, megalapozni a stabilitásunkat az élet nehézségei közepette is. A gyász kilátástalan örvényében ezek mind különösen hajlamosak a háttérbe szorulni. Nagyon megerősítők, pozitívak a tapasztalataink. Azt láttuk megvalósulni a gyakorlatban, amiről a szakirodalom is beszél: gyönyörűen kiegészítették egymást a szavak és a mozdulatok; egymás hatását erősítették a gyógyulást segítő verbális és a szomatikus módszerek.”
Beáta szerint a résztvevők az órákon testi-lelki töltődést, megnyugvást és felszabadulást éltek meg, meglepődve konstatálták a test és a lélek szoros összefüggését. A jóga segített megélni az érzéseiket, a relaxáció alatt gyakran gyógyító könnyek érkeztek, és a fizikai feszültséggel együtt a mentális feszültségek is csökkentek, a nehéz érzéseik is oldódtak.
(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)