Index Vakbarát Hírportál

Kormánytisztviselők ellen emeltek vádat, miután idősektől csaltak ki pénzt

2022. szeptember 8., csütörtök 12:38

Idős emberek sérelmére elkövetett korrupcióval és vagyon elleni bűncselekményekkel vádolnak tizenhárom embert, köztük hivatásos gondnokokat és kormánytisztviselőket – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

A vádirat lényege szerint egy kormányhivatali osztályvezető, valamint egy gyámügyi szakügyintéző korrupciós kapcsolatot alakított ki a hivatallal szerződéses jogviszonyban álló hivatásos gondnokokkal, akik további korrupciós kapcsolatot építettek ki két idősotthon vezetőjével, valamint olyan emberekkel, akik a gondnokság alatt állók ingatlanvagyonát életjáradéki szerződések vagy adásvételi szerződések megkötésével szerezték meg. Ezen bűncselekmények elkövetésekor 28 500 000 forint jogtalan előny került a hivatalos és a közfeladatot ellátó személyekhez.

Az idősotthonok vezetői a gondnokság alatt állók elhelyezésével kapcsolatban megállapított egyszeri belépési díjból az ügyben eljáró hivatalos személyeknek esetenként több millió forint jogosulatlan előnyt juttattak vissza annak érdekében, hogy engedélyezzék a gondnokoltak náluk történő elhelyezését, amivel jelentős bevételhez jutottak – fejtették ki.

A korrupciós cselekmények arra is irányultak, hogy a hivatásos gondnokok a gondnokság alatt állók képviseletében adásvételi vagy életjáradéki szerződéseket kötöttek a gondnokok ismeretségi köréből származó emberekkel.

A jogügyletek megkötésének gyámhivatali jóváhagyásaiért cserébe az ingatlant megszerző emberek szintén több millió forint jogtalan előnyt juttattak el a hivatalos személyek és az ügyben érintett hivatásos gondnokok részére. Az így kötött szerződésekkel piaci ár alatt szerezték meg az említett ingatlanokat.

A korrupciós bűncselekményeken felül a vádlottak sikkasztást is elkövettek, amikor a hivatásos gondnokok a gondnokság alatt állók rájuk bízott ingó vagyonát – összesen 13 782 326 forint értékben – jogtalanul eltulajdonították, és ehhez a hivatalos személyek azzal nyújtottak segítséget, hogy határozattal hagyták jóvá a rendelkezéseket – áll az ügyészségi közleményben.

Rovatok