Index Vakbarát Hírportál

„A terápia olyan, mint egy fűző: kiegyenesít, és stabilan tart”

2022. szeptember 10., szombat 19:30 | aznap frissítve

Az Index közelmúltban indított sorozata ritka vagy épp nagyon is sokakat érintő mentális betegségeket, idegrendszeri zavarokat mutat be konkrét személyeken, egyéni sorsokon keresztül. A cikksorozat ötödik részében a bipoláris zavart járjuk körbe Vidor Eszter segítségével. A 49 éves, kommunikációs területen dolgozó nő érintettként és hozzátartozóként is behatóan ismeri azt a hangulatingadozással járó betegséget, ahol sokszor a nappalok sötétek, az éjszakák pedig fényesek.

A koronavírus-járvány idején számtalan cikk, tanulmány jelent meg azzal kapcsolatban, hogy a bezártság és a hónapokon át tartó bizonytalanság miként hat a mentális egészségünkre. Pszichológusok, pszichiáterek jelentése ide vagy oda, sokan máig nem tulajdonítanak nagy jelentőséget a pandémia pszichés vetületének – legalábbis addig, amíg az adott személy saját magán vagy a közvetlen környezetében észre nem vesz valamit. Amikor ugyanis a feltételezések és az általános érvényű igazságok mögé valódi arcok és történetek társulnak, a kétségek jellemzően egy csapásra eloszlanak.

Ilyen, a kétségek eloszlatására alkalmas történet Eszteré is. Bár a 49 éves nő családjában több érintett is van, sosem gondolta volna, hogy bármikor is hasonló problémával kell megküzdenie.

Mélyre kerültem, maga alá temetett a depresszió, ami a tévhittel ellentétben nem állandó szomorúságot, hanem ürességet, egyfajta letargikus állapotot jelent. Azt éreztem, hogy az életben semminek nincs értelme

– mondta az Indexnek Vidor Eszter, aki ekkor már komoly tapasztalattal bírt a mentális betegségek terén, így kristálytisztán átlátta saját helyzetét, felismerte a jeleket, és azonnal segítséget kért.

Vidor Eszter számára a mentális betegség nem volt ismeretlen, családjában a bipoláris zavar egy generációkon átívelő probléma, de a karantén alatti bezártság volt az, ami az első epizódot kiváltotta.

Fent és lent

Mint ismert, a bipoláris zavar – más néven mániás depresszió – kétpólusú betegség: vannak depressziós és úgynevezett mániás epizódok, melyek egyénenként eltérő időközönként válthatják egymást.

Eszterre a depressziós szakasz jellemző, de azt mindenképp fontosnak tartotta leszögezni, hogy összességében az ő problémája egészen elenyésző ahhoz képest, amit a családtagjai átéltek.

Ahogy egy alkoholista környezetében, úgy egy pszichiátriai betegségben érintett családban is nagyon nehéz felnőni. A rokoni kötődések nehezebben alakulnak ki, ha pedig kialakulnak, nem biztos, hogy egészségesek lesznek. Ebből a szempontból az én gyerekkorom sem volt egyszerű

– mondta Eszter.

Felidézte, hogy családja körében mind a depresszió, mind a mánia legszélsőségesebb változatait megtapasztalhatta. 

Hangsúlyozta, hogy a depressziót egy bipoláris betegnél nem úgy kell elképzelni, mint ahogy sokan a köznyelvben használják mindenféle banális helyzetben. A „jaj, olyan depis vagyok, hogy mindjárt öngyi leszek” típusú mondatnál sokkal mélyebb állapotokra kell gondolni.

„A valódi, mély depresszió nem rosszkedvet jelent, hanem azt, hogy az illetőnek olyan kevés az energiája, hogy gyakran az ágyból sem tud kikelni, és ebből az állapotból kívülállóként nem lehet kimozdítani. Hozzátartozóként megtanultam, hogy a mondat, amit a legnagyobb ívben el kell kerülni, az a »szedd már össze magad«, ez ugyanis csak olaj a tűzre” – mondta a 49 éves nő, aki számára az ellenpólus, a mániás szakasz sem ismeretlen.

Itt is fontosnak tartotta eloszlatni a tévhiteket, a mánia ez esetben ugyanis nem rögeszmét, túlzott ragaszkodást, gyűjtőszenvedélyt jelent – mint ahogy azt legtöbbször a közbeszédben halljuk –, hanem ennél lényegesen súlyosabb, szélsőségesebb cselekedeteket foglal magában.

Bár az érintettnek ilyenkor akár a skizofréniához hasonló tévképzetei is lehetnek, mégis, a mániás fázis fő ismérve 

az a felfokozott hangulatállapot, amikor az illető sorra felelőtlen, veszélyes dolgokat tesz. 

Eladhatja a család feje fölül a lakást, beiratkozhat egyszerre négy egyetemre, dolgozhat egyhuzamban 18 órát, túlzásba viheti a szerhasználatot, mindennap mást vihet fel a lakására, vagyis a túlzott, explicit szexualitás vagy az irreális gondolatok sem ritkák. A beteg ilyenkor elveszti a valóságérzékelését, nem érzi a hangsúlyokat, a határokat, gyönyörűnek, zseninek és legyőzhetetlennek hiszi magát.

Megjegyezte, hogy a mániás szakasznak van egy felvezető, úgynevezett hipomániás fázisa is. Ilyenkor az érintetten már látszódnak a felfokozott hangulatállapot jelei – például többet dolgozik, vagy gyakrabban bulizik – de az illető még nem megy el a végletekig.

Eszter tapasztalatai szerint a depressziós és a mániás fázisok váltakozása évszakokhoz is kötődhet. Míg a nyár, a napfény és a fesztiválok időszaka melegágyat biztosít a mánia kibontakozásának, addig ősszel a bipoláris betegek egy jelentős része fordul át a depressziós szakaszba.

„De akár az is elképzelhető, hogy az érintettnél a két fázis napon belül is változik. A bipoláris személy lelki egyensúlyát apró, pici dolgok meg tudják borítani, az öngyilkossági késztetést akár egy tárgy elvesztése is ki tudja váltani. A családtagoknak ehhez rendkívül nehéz alkalmazkodni. Talán az egyik legfontosabb tanács, amit a hozzátartozóknak adhatok, hogy muszáj odafigyelni saját magunkra is. Én túlságosan a nyakamba vettem a szeretteim terheit, azt hittem, hogy erős vagyok, és hogy mások helyett is mindent kibírok, így nem vigyáztam eléggé saját magamra” – hívta fel a hozzátartozók szerepére a figyelmet Eszter.

Sötét nappalok, fényes éjszakák

A 49 éves nő a kétezres évek elejétől kezdve, a családi háttere okán, civilként dolgozik a pszichiátriai betegségek területén, mivel egész egyszerűen azt érezte, hogy feladata van a pszichiátriai betegek életminőségének javításában, a hozzátartozók erősítésében, valamint az érintettek érdekvédelmében.

Depresszió elleni kampányba fogott a Magyar Pszichiátriai Társasággal, Kevin Jacksonnal közösen létrehozta a Sötét Nappalok, Fényes Éjszakák Egyesületet – a betegszervezet nevét az amerikai szerző azonos című, önéletrajzi jellegű könyve ihlette. Kevin a könyvben saját betegtörténetéről és gyógyulásáról számol be, a szerzőt leginkább a mániás szakasz jellemezte, egészen pontosan 

szupermennek képzelte magát, így azt hitte, hogy ha kinyitja az ablakot, akkor tud majd  repülni.

„Rengeteget tanultam ebben az időszakban, emlékszem, hogy ekkoriban én dolgoztam az információs vonallal, azaz hozzám futottak be a segélykérések, az érintettek sajnos nagyon sokszor öngyilkossági késztetésről számoltak be” – mondta Eszter.

Első lépés az elfogadás

A kommunikációs területen dolgozó szakember beszélt arról is, hogy ahogy minden mentális beteget, úgy a bipoláris zavarral küzdőket is számtalan stigma, megbélyegzés éri a mindennapokban.

Kiemelte, hogy még mindig nagyon sokan hiszik azt, hogy a „hibbant, bolond” embereket be kell zárni, mert veszélyt jelentenek a társadalomra. Ezzel szemben ő inkább a közösségi pszichiátriában hisz, és abban, hogy a körülöttünk lévő embereket meg kell érteni. 

„Nagyon sokan kiválóan tudnak dolgozni amellett, hogy gyógyszert szednek, vagy pszichiáterhez, pszichológushoz járnak. Én a terápiában hiszek, ami olyan, mint egy fűző, kiegyenlíti a problémákat, és stabilan tart. Nekem is rengeteget segített a pszichoterápia a kilátástalan, gyásszal teli életszakaszaimban. Az érintettek számára még nagyon hasznos lehet a naplóírás. Sokszor, amikor visszaolvassa valaki, hogyan érezte magát pár nappal ezelőtt, esetleg rájöhet, hogy semmi sem a világ vége” – mondta Eszter.

Kitért arra is, hogy kihívások természetesen ezen a területen is vannak, itthon ugyanis nagyon kevés a szakember, vidéken különösen nagy a szakemberhiány. Szintén problémának nevezte, hogy állami ellátáshoz kevesen férnek hozzá, főleg vidéken. Nincs elegendő pszichiáter és pszichoterapeuta, miközben a magánellátásban egy 50 perces szekció egy pszichiáterrel 12–20 ezer forint.

„Heti rendszerességgel hónapokon vagy akár éveken át terápiára járni nagyon komoly anyagi ráfordítást igényel, miközben lehet, hogy az érintett épp munkaképtelen. Komoly változásokra van szükség a pszichiátriai ellátás területén, de egyénenként már azzal is sokat tehetünk az ügy érdekében, ha elfogadjuk: mindannyian mások vagyunk” – jelentette ki a 49 éves nő.

Szerény becslések szerint is 200 ezer embert érint

Ahogy a cikksorozat korábbi részeiben, úgy most is felkerestünk egy szakembert annak érdekében, hogy még pontosabb képet kapjunk az adott témáról. Ezúttal Belső Nórát, a hangulatbetegségek elismert szakértőjét hívtuk segítségül. A pszichiáter a bipoláris zavart vagy mániás depressziót a következőképpen írta le:

A bipoláris zavar a depresszió, a szorongásos zavarok és az addikciók után a negyedik leggyakoribb mentális betegség, amely valójában egyfajta spektrumjelleggel bír. Vannak igen súlyos, akár pszichózissal is járó és enyhe, alig észlelhető hangulati és energetikai hullámzást mutató megjelenési formái is. Leggyakrabban a húszas években kezdődik, de a tünetek korábbi vagy akár későbbi megjelenése sem kizárt.

Gyakran tapasztaljuk, hogy valakinél évekig csak depresszió fordul elő, aztán egyszer csak megjelenik egy mániás vagy hipomániás fázis – akár a gyógyszeres kezelés hatására –, ami egyértelművé teszi a diagnózist. A bipoláris zavart a különböző súlyosságú hipomániás, mániás és depressziós szakaszok váltakozása jellemzi, köztük teljesen tünetmentes időszakokkal.

A legfontosabb ismérv az, hogy hiányzik az állandó, stabil lelkiállapot és energiaszint.

Igazi lelki hullámvasút ez mind a beteg, mind pedig a környezete számára. Nem csoda, hogy a bipoláris embereknél gyakoriak a családi konfliktusok, a válás, a munkahelyi konfliktusok. Sajnos magas az öngyilkosság kockázata is, a betegek közel fele követ el öngyilkossági kísérletet, és a kezeletlen betegek 15-20 százaléka így hal meg.

A pszichiátriai zavarok közül talán a bipoláris zavarnál látjuk a leggyakrabban a családi halmozódást, illetve azt, hogy az első- és másodfokú rokonok között depresszió vagy akár skizofrénia is előfordul. Így tehát a genetikai háttér – amelynek feltárása ma is a kutatások középpontjában van – meghatározó. Egy bipoláris beteg elsőfokú hozzátartozójának 3-4-szer nagyobb esélye van bipolárissá lenni, mint az átlagpopulációban bárkinek. Jó példa az is, hogy az örökbe fogadott bipoláris egyének biológiai szüleinél tízszer magasabb a bipoláris betegség előfordulási aránya, mint a nevelőszülőknél. Ez tehát a családi minta, ami a szocializáció betegséget okozó hatása ellen szól. Ez persze nem jelenti azt, hogy a környezetnek betegséget provokáló vagy fenntartó hatása ne lenne.

A bipoláris zavar diagnózisa egyértelműen az úgynevezett hosszmetszeti kép alapján állítható fel. Egy depressziós epizód esetén még nem lehet százszázalékosan eldönteni, hogy az egy unipoláris depresszió lesz-e, vagy egy bipoláris zavar része. Igen fontos tehát a részletes családi anamnézis, a tünetek feltérképezése, hogy a hajlam alapján korán tudjunk döntést hozni, hiszen a kezelés szempontjából ez nem mindegy!

Magyarországon igen magas a bipoláris I-II betegség előfordulási aránya, szerény becslések szerint is kb. 200 ezer embert érint. Valószínűleg sok olyan enyhe eset van, amely nem kerül felismerésre, vagy egy személyiségzavar-diagnózist kap. A bipoláris I esetén még manapság is előfordul, hogy a pszichotikus mániát skizofréniával diagnosztizálják, és ez a diagnóziscímke fut aztán a beteggel, amitől nehéz megszabadulni.

Az első lépés tehát a helyes diagnózis és annak az elfogadása. Sokan megijednek a diagnózistól, és, habár az esetek nagy részében a betegség jól karbantartható, kezelhető, mégis azt mondhatjuk, hogy egy élethosszig tartó állapotról van szó, így érthető a félelem. A páciensnek nagyon sok munkát kell beletenni a gyógyulás folyamatába, persze már csak akkor, amikor erre egyáltalán képes. Gyakran sokáig küzdünk a betegségtudat és a belátás eléréséig, ezután jöhet csak a közös munka.

A gyógyszeres kezelés – eltekintve a legenyhébb esetektől – elengedhetetlen. Emellett az aktív segítő pszichoterápia, a családdal való együttműködés jelenti a terápia alappilléreit. Mindenkinél meg kell találni, hogy milyen típusú pszichoterápiával tud dolgozni, mivel érhető el a leggyorsabb fejlődés, gyógyulás. A gyógyszeren is módosítunk, ha kell, és figyelembe kell vennünk azt, hogy a lehető legminőségibb életet érjük el. Ez ma már nem lehetetlen. Az életmód igen sokat számít: alvásrendezés, aktív mozgás, zene, kreatív hobbi. Mindezekkel az energiák megfelelő egyensúlyát kell elérni, hogy ne legyenek felesleges kapacitások, ugyanakkor rendszer legyen a páciens életében, ami kiszámítható és stabil, balanszban a pihenéssel.

A sorozat korábbi részeit ide kattintva érheti el: 1. rész (borderline személyiségzavar), 2. rész (skizofrénia), 3. rész (Tourette-szindróma), 4. rész (autizmus).

Ha baj van...

Ha tanácsra, segítségre vagy szakemberre van szüksége, az alábbi elérhetőségeken is érdeklődhet:

Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat: +36-80-20-55-20

Magyar Lelki Elsősegély Szolgálatok (LESZ) segélyvonala: 116-123

Az Ifjúságért Mentálhigiénés Szövetség (IMSZ) a 137-00-s zöldszámon érhető el, hétköznapokon 17–21 óra között.

A Kapcsolj egyből projekt honlapja: https://www.kapcsoljegybol.hu/

(Borítókép: Vidor Eszter. Fotó: Nagy Tamás / Index)

Rovatok