Index Vakbarát Hírportál

Megint lecsaptak Iványi Gábor egyházára, háromezer gyermek oktatása veszélybe került

2022. szeptember 12., hétfő 20:36

A Belügyminisztérium 80 millió forintot vont el az Iványi Gábor által vezetett Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségtől (MET), és emiatt háromezer hátrányos helyzetű gyermek oktatása került veszélybe – értesült a Jelen hetilap.

A MET és a kormányzat már évek óta konfliktus van, és Iványi Gábor egyházától számos támogatást elvontak. Több alkalommal is pénzbírságokat kaptak, miközben nem jutottak hozzá azokhoz a forrásokhoz sem, amelyekre – állításuk szerint – törvényileg jogosultak lennének. Emiatt a MET már az Alkotmánybíróságot is megjárta – nem sok sikerrel.

A Jelen most azt írta, hogy a MET helyzetében kisebb változás következett be az ötödik Orbán-kormány felállásával is, mivel az oktatási és a szociális ügyek Pintér Sándor tárcájához, a Belügyminisztérium alá kerültek át az Emberi Erőforrások Minisztériumától. Iványi Gábor ezután levelet írt a köznevelésért felelős államtitkárnak, Maruzsa Zoltánnak, valamint a szociális ügyekért felelős Fülöp Attilának. Azt kérte tőlük, hogy addig, amíg az egyházuk jogi státuszát illetően (amely évek óta megoldatlan kérdés) nem születik döntés, és nem kapják meg a nekik jogosan az államtól járó forrásokat, addig – vagy minimum az idei tanév végéig – adjanak nekik mentességet a köztartozások alól.

Iványi Gábor szerint erre Maruzsa Zoltán még július végén azt válaszolta, hogy ha nem elég az állami támogatás, amit kapnak, akkor szedjen tandíjat, vagy biztosítsa másképp az intézmény zavartalan működését.

A mi iskoláinkban keveredik az oktatás a szociális szolgáltatásokkal. Az iskola centruma a felzárkóztatásnak, a tanulóink szülei bejárnak hozzánk mosni, mert gyakran nincs mosógépük, vagy kikapcsolják az áramot náluk, élelmiszercsomagot, temetési segélyt, tűzifát kapnak, mikor mire van szükség. Hogy szedjek ezektől a családoktól tandíjat? 

– reagált erre a felvetésre Iványi Gábor. 

Fülöp Attilától viszont teljesen eltérő választ kapott a MET vezetője. Az államtitkár ugyanis augusztus 11-én azt írta: Pintér Sándor engedélyezte, hogy 2023. április 30-áig felfüggesszék az intézmény köztartozásait. Ettől függetlenül azonban nem sokkal később ismét kaptak egy rossz hírt, mivel 

az intézménytől megint elvontak 80 millió forintnyi állami támogatást. 

A Jelen szerint emiatt az intézményekben már a dolgozók fizetését sem tudják átutalni, vagyis a lépés lényegében a náluk tanuló háromezer gyermek oktatását veszélyezteti. 

(Borítókép: Iványi Gábor 2020. szeptember 9-én. Fotó: Trenka Attila / Index)

Rovatok