Nem mindennapi, kezdetben hátborzongató, majd idővel kedélyesre, anekdotázgatóra váltó kétórás sétán vett részt az Index szombaton, a november végét idéző, olykor szemerkélő esőben Budapesten, a Budastep, a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény és a Normafa Síház együttműködése szervezésében. 

A sétán Budapest legkedveltebb kirándulóhelyét, annak rejtelmeit, titkos emlékeit mutatta be idegenvezetőnk, Földváry Gergely, a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény vezetője. A már-már ítéletidőben is tucatnyian összegyűltünk, hogy megismerjük a Normafa és környéke megannyi érdekességét, legendáját, és fény derüljön számunkra is az ikonikus helyszín valódi történetére, amiről sokszor csak fél-, vagy nem is pontos információink vannak.

Lehet mondani, in medias res, a dolgok közepébe vágva kezdtük a túrát, méghozzá a normafai látogatóközpontnak otthont adó, négy éve felújított egykori ÁVH-villa, avagy Rajk-villa épületében, amely ma részben múzeumként is funkcionál. Bizarr látványt nyújtott, hogy az épület baljós történetéről mit sem tudó gyerekek éppen görsíversenyt tartottak az egykori vallatóhely közvetlen közelében a Vasas síszakosztályának szervezésében, miközben túravezetőnk belekezdett a rémségek ismertetésébe.

Merthogy az épület nem véletlenül viselte egykor az ÁVH-villa vagy Rajk-villa nevet. Eredeti tulajdonosa Förster Aurél klasszika-filológia professzor, a kolozsvári egyetem egykori tanára volt, aki 1905 környékén építtette a nem túl mutatós, szecessziós stílusú házat, amelyről ma már talán senki sem tudna, ha az Államvédelmi Hatóság 1945-ben nem kobozza el tulajdonosától, és nem rendez be ott egy titkos börtönt. 

A mindenkori erőszakszervezetek előszeretettel rendezkedtek be a város előkelő, kellemesebb részein, például az Andrássy úton vagy éppen a Gellért Szállóban, ahol történetesen 1919-ben a megszálló román csapatok vagy 1944-ben Edmund Vesenmayer, a Harmadik Birodalom teljhatalmú megbízottja működött, a szomszédos Karthauzi utca 4. szám alatti, egykori Majestic Szállóba pedig a zsidók deportálását koordináló Adolf Eichmann irodája költözött '44-ben – sorolta Földváry úr, majd rátért az ÁVH-villa borzalmainak ismertetésére.

Az épületbe tehát 1946-ban az Államvédelmi Hatóság költözött be, és a pincében ma is horrorisztikus látványt nyújtó börtöncellákat, az emeleten pedig vallatószobát rendezett be. A cellák – ahogy arról magunk is meggyőződhettünk – valójában nyirkos, penészes lyukak voltak, hogy az ítélet nélkül fogva tartott szerencsétlenek még kiegyenesedni sem tudtak. Elképzelhető, milyen kínokat élt át itt 1949-ben a közel kétméteres Rajk László, az épület leghíresebb foglya, akiről a villa a köznyelvben a nevét is kapta. 

A fenti vallatószoba ablakait bedeszkázták, hogy a foglyok még véletlenül se gyönyörködhessenek az amúgy lélegzetelállító kilátásban, továbbá – mivel csuklyát húztak a fejükre, úgy szállították ide őket – utóbb ne tájékoztathassanak senkit sem arról, hogy hol is raboskodtak. Már ha egyáltalán élve kikerültek innen – tudtuk meg túravezetőnktől.

Rajkot a villában Kádár János belügyminiszter és Farkas Mihály honvédelmi miniszter is meglátogatta, és a maguk módján megpróbálták kiszedni belőle azt, amit el sem követett, majd innen hurcolták a foglyot 1949 júniusában a kivégzőhelyre. Kádárt, mint tudjuk, haláláig kísértette Rajk kivégzése, ami már csak azért is jelentett számára feldolgozhatatlanul nyomasztó lelki terhet, mert Rajk fiának, az 1949. január 26-án született ifjabb Lászlónak ő volt a keresztapja.

A ma már látogatóközpontként működő épületben megtekintettük Mikó József dokumentumfilmes 1956. november 2-án forgatott kisfilmjét, ami a forradalom napjaiban készült. Ezen a napon a Magyar Híradó és Dokumentum Filmgyár Könyves Kálmán körúti központjából a gyár egyik stábautójával két operatőr: Csák János, Mikó József és egy gépkocsivezető indult az akkori Szabadsághegy – micsoda rémes paradoxon ez az elnevezés! – irányába. Előző este megbeszélték, hogy mozgóképen dokumentálni fogják a pártvezetők és az ÁVH üresen hagyott ingatlanjait.

Mikónak az ÁVH-villa jutott, ahonnan egy feltartott kezű gondnok, bizonyos Takscherer József kászálódott elő Mikóék megérkezésekor, aki természetesen semmit sem tudott az épület rendeltetéséről. (Természetesen…) Hogy Mikó mit látott, azt megosztjuk az olvasóval:

Nem volt könnyű szabadulni az épületben látottaktól és hallottaktól, mégis folytatni kellett túránkat. Természetesen megszemléltük az 1927-ben villámcsapás következtében kidőlt Normafát – igen, az egy létező fa volt, még ha nem is Mátyás király ültette fél évezreddel ezelőtt, ahogy a legenda tartotta –, amely talán arról kapta a nevét, hogy alatta énekelte el annak idején a nagyáriát Klein Rozália, az ünnepelt énekesnő a Norma című Bellini-operából. Bár ez sem biztos, hiszen Földváry úrtól egyéb eredetlegendákat is megtudtunk. 

Közben bandukoltunk a vaddisznótúrásoktól szabdalt erdőben, valahol Budakeszi és a főváros határán, ahol százötven évvel ezelőtt emelt határkövek jelezték, hol is járunk. Természetesen gyönyörködtünk a mesés kilátásban, lábunk alatt terült el Budapest, itt fent pedig a hűvös, esős időben is kiránduló fővárosiak múlatták az időt.

A kétórás gyalogtúrát káposztás, mákos és meggyes rétesekből álló brunchcsal koronáztuk meg, de az igazi útravaló nem ez volt, hanem az a szellemi muníció, amit a túra során kaptunk.

Legközelebb október 2-án tartják meg a sétát a Normafánál, amelyre a Budastep honlapján lehet jelentkezni.

(Borítókép: Rajk-villa. Fotó: Szekeres Máté/Index)