Index Vakbarát Hírportál

A Richter-vezetők szerint a jó tanár üzleti érdek

2022. szeptember 20., kedd 13:04

„Nekünk üzleti érdekünk, hogy legyenek nagyon jó tanárok” – jelentette ki Szántay Csaba, a Richter Szerkezetkutatási Osztályának vezetője.

Mint az ismeretes, jelentősen megfogyatkozott azon felsőoktatási hallgatók száma, akik természettudományokban, szakos tanárként szeretnének elhelyezkedni a diplomájuk után. Évente több száz tanár megy nyugdíjba, azonban alig akad olyan, aki majd pótolni tudja őket: idén szeptemberben mindössze 33 fizika szakos és 31 kémia szakos tanárjelölt kezdte meg a tanulmányait. 

A téma szakértői már régóta figyelmeztetnek a közelgő katasztrófára, a Válasz Online-nak adott interjúban pedig a Richter Gedeon Nyrt. vezetői is aggasztó jövőképet vázoltak. „Nekünk üzleti érdekünk, hogy legyenek nagyon jó tanárok. Mert csak akkor élünk túl, csak akkor van még 100 évünk. Ha nincs elég és elég jó tanár, akkor nincs, aki felhozza a tehetségeket” – jelentette ki Szántay Csaba, a Szerkezetkutatási Osztály vezetője. 

Az alapkutatástól az alkalmazott kutatáson keresztül az innovációig minden szint megtalálható a Richternél – tette hozzá. „Egy gyógyszer kifejlesztése 10-15 év is lehet, és kell hozzá farmakológus, fizikus, kémikus, analitikus – nagyon-nagyon sok ember és szakma dolgozik együtt” – magyarázta. Pellioniszné Paróczai Margit támogatáspolitikáért és alapítványi tevékenységek koordinálásáért felelős vezető szerint sem túl biztatóak a számok, ha a tanárok utánpótlására gondolunk. 

A tanári korfa – különösen természettudományos területen – azt jelzi, hogy 10-15 év múlva tényleg nem lesz, aki átadja a tudást. Ma még a vidéki iskolában megoldás lehet, hogy visszahívják a nyugdíjas gyógyszerészt kémiaórát tartani. Később talán már erre sem lesz lehetőség

– hangsúlyozta. Az interjúban több lehetséges megoldást is említenek, ezek egy része pedig kifejezetten a vállalatokra vonatkozik. 

Holzer Péter, a Szabó Szabolcs Alapítvány elnöke úgy véli, hogy az általános iskolák teljesen magukra vannak hagyva, „muszáj segíteni nekik akár pályázattal, akár mobil laborral, hogy ápoljuk a tehetségeket, nyitogassuk az érdeklődést. Így tudjuk húzni a diákságot a középiskola felé, majd pedig a középiskola felől az egyetem felé. Szerencsére a Richter és más vállalatok is tartanak már ott a gondolkodásban, hogy nem elég a középiskoláig visszamenni. Egyelőre az alsó tagozatig látunk, de van olyan céges szakember, aki az óvodákat is bevonná ebbe a körbe.”

Rovatok