Index Vakbarát Hírportál

Havi 70 ezer forint hiányzik, megszűnik az iskolabusz Szatymazon

2022. szeptember 20., kedd 12:17

A helyi önkormányzat önként válalt feladatokra 2021-ben 3,1 millió forintot szánt, ami 2022-re 900 ezer forintra csökkent. Az iskolabuszt annak idején azért hozták létre, hogy segítsék a külterületen élő gyerekek iskolába jutását, ezt a helyi alapítvány üzemeltette. Az alapítványi beszámoló szerint ez 2021-ben 851 ezer forintba került. Szatymaz fideszes polgármestere szerint erre már nincs pénz.

A gázszolgáltató ajánlata 12-szerese az eddigi árnak. Ez azt jelenti, hogy az évente 5 millió forint körüli gázszámla az önkormányzati intézményeknél közel 60 millió forintra emelkedik – írta a helyi lakosoknak szóló nyílt levelében Barna Károly, Szatymaz fideszes polgármestere.

Bár a hivatal, a művelődési ház és az egészségház fűtését racionalizálják, e mellett az iskolabusz üzemeltetésére már nem marad pénz − írta meg az Átlátszó

A polgármester erről a kérdésről azt írta, hogy

az önkormányzatnak vannak kötelező és önként vállalt feladatai. Az önként vállalt feladatra az állam nem biztosít pénzügyi forrást, azt magunknak kell finanszírozni. Ebben a nehéz helyzetben kényszerű döntéseket is meg kell hozni a kiadásaink csökkentése érdekében. Ezért került sor az iskolabusz szolgáltatás megszüntetésére. Az üzemanyagár emelkedése miatt ezt az önként vállalt feladatot már nem tudjuk biztosítani.

A 2021-es beszámoló szerint 851 ezer forintba kerültek az iskolabusszal kapcsolatos feladatok, azaz havonta legalább

70 ezer forintra lenne szükség a további működtetéshez.

Ez azonban jelenleg nem áll a település rendelkezésére.

A kisbuszt nem az önkormányzat, hanem a Mi Óvodánk Alapítvány Szatymaz Alapítvány vette. A közel 10 millió forintos járműre 2015-ben pályáztak és nyertek. A pályázat szövegében többek között az szerepel, hogy 

az alapvető közlekedési infrastruktúra Szatymaz külterületén fejletlen, a területi elszigeteltség valamint a társadalmi-gazdasági leszakadás veszélye fenyeget.

Rovatok