Index Vakbarát Hírportál

Fokozódó létszámhiány és alulfizetettség nehezíti a postások életét

2022. szeptember 21., szerda 06:23

A Postás Szakszervezet tájékoztatása szerint állandósult a létszámhiány a logisztikai és a kézbesítési területen a Magyar Postánál. A szakszervezet elnöke úgy látja, hogy a növekvő elvándorlás csak a dolgozók bérének megemelésével akadályozható meg.

Tóth Zsuzsanna, a Postás Szakszervezet elnöke szerint nagyon döcögősen haladnak a dolgok a Postánál. A vállalatnak saját bevételekből kell fedeznie a kiadásait, miközben jelentősen átalakultak az ügyfélszokások és a küldemények szerkezetében is változások történtek. Az érdekképviseleti társaság vezetője úgy fogalmazott: igyekeznek empatikusnak lenni, tisztában vannak vele, hogy az állami cég nehézségekkel küszködik, de a postai dolgozók sincsenek könnyű helyzetben, nekik is meg kell élniük valamiből, el kell tartaniuk a családjukat.

Ugyanakkor a Magyar Postánál nem új keletű jelenség az elvándorlás, egyre több dolgozójuk néz másik munkahely után, így pedig jóval kevesebb emberrel kell elvégezni ugyanazt a sok teendőt.

Nekünk elsődleges, hogy olyan kollégákkal dolgozzunk, akik az ügyfelek által elvárható minőséggel látják el a feladataikat

– mondta Tóth Zsuzsanna, majd hozzátette, ehhez az kellene, hogy megszűnjön az állandó elvándorlás, ami viszont csak megfelelő fizetés biztosításával érhető el.

A Postás Szakszervezet elnöke az InfoRádiónak azt is elmondta, hogy három évre szóló bérmegállapodást kötöttek, amelynek értelmében összesen 15 százalékos emelésről sikerült megegyezni. 

Az első évben négy százalék, az idén pedig kilenc százalék volt a bérnövekedés.

„Jövőre kétszázalékos béremelést terveztek, de akkor még nem számítottak arra, hogy milyen gazdasági környezetbe fogunk kerülni. Így a kétszázalékos emelés most már csak tárgyalási alap lehet“ – közölte a szakszervezet vezetője.

Tóth Zsuzsanna szerint a létszámhiányból következő gondok leginkább a kézbesítést és a logisztikát sújtják. Elmondása szerint a kézbesítők kezdő fizetése sok esetben a minimálbér környékén mozog, ami csak megfelelő képzettség megszerzése után emelkedhet.

Régen, ha azt mondtuk, hogy három-öt százalékos fluktuáció van, akkor az már micsoda problémát jelentett, most meg nagyságrendekkel vagyunk már túl ezen

– tette hozzá.

Leváltották a vezérigazgatót

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter hétfőn visszahívta a Magyar Posta igazgatóságából Schamschula Györgyöt, aki közös megegyezéssel távozott posztjáról. A vezérigazgatói feladatokat átmenetileg Simon Csilla vezérigazgató-helyettes látja el.

Az új vezérigazgató személyéről később döntenek, az ő feladata lesz a Magyar Posta digitalizációjának és versenyképességének növelése, egy valódi XXI. századi, ügyfélközpontú, modern és szolgáltató állami vállalat megteremtése.

Rovatok