Index Vakbarát Hírportál

Gyurcsány Ferenc: Megbeszéljük, mennyi a hazugság ára

2022. szeptember 22., csütörtök 09:26

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke elindult Miskolcra, hogy találkozzon a városvezetéssel.

Gyurcsány Ferenc a közösségi oldalán jelentette be, hogy úton van Miskolc felé, a DK ugyanis ott, valamint a megye jó néhány városában tervezi megtartani a kihelyezett frakcióülésüket. Emellett a pártelnök tervei szerint találkozna a város vezetőségével és „nagyon-nagyon sok emberrel” is, hogy megvitassa velük a város, a megye és az ország dolgait. 

Mondhatnám úgy is, hogy megbeszéljük, mennyi a hazugság ára

– jelentette ki. Gyurcsány Ferenc szerint Miskolc fenntartásához nagyjából negyvenmilliárd forintra van szüksége a városnak, és ha az árak így maradnak jövőre is, akkor az energiaszámla 16 milliárd forint lesz – ez pedig „maga az átok és dráma”. 

Szembesülünk valamivel, azzal a hazugsággal, hogy azt mondták nekünk, hogy úgy állapodtak meg az oroszokkal, hogy a rezsicsökkentés az garantálva lesz. Ezt mondta a kormányfő. Ezt mondta a külügyminiszter

– részletezte a DK elnöke, hozzátéve, hogy mára feketén-fehéren kiderült, hazudtak. Gyurcsány Ferenc szerint a magyar kormány rossz megállapodást kötött az oroszokkal, amelynek most a nép issza meg a levét, ám a kormány ezt nem meri bevallani. „Most a hazugság ára az, hogy zárnak be intézmények, aztán majd persze bajban lesznek a családok is” – nyomatékosította. 

Az igazi kérdés most már csak az, hogy mi volt a hazugság bére? Miért csinálták ezt?

 – tette fel a kérdést.

Rovatok