Index Vakbarát Hírportál

Razziába kezdtek a rendőrök a magyar utakon

2022. szeptember 22., csütörtök 08:56

Szerdán elindult a Biztonság hete program, amelynek keretein belül razziába kezdtek a rendőrök a magyar utakon.

Szerdán vette kezdetét a Biztonság hete elnevezésű rendezvénysorozat, amelynek keretein belül a rendőrség az egész országban ellenőrzi az autósokat, hogy használják-e a biztonsági övet, valamint a gyermekbiztonsági rendszereket. A program szombatig tart. A hivatalos tájékoztatás szerint a rendezvény lényege pusztán annak a felmérése, hogy javult-e az övhasználati hajlandóság, de aki nem lesz bekötve, azt megbírságolják – írja a Közlekedéstudományi Intézet. 

Legutóbb 2018-ban tartottak ilyen jellegű ellenőrzést. Akkor az autókban ülő utasok 88,5 százaléka volt bekötve, amikor megállították őket a rendőrök. Ez a 2015-ös adathoz képest jelentős sikernek számít, akkor ugyanis a közlekedők mindössze 38,5 százaléka használta csak a biztonsági övet. 1999-ben ez az arány a hét százalékot sem érte el – írja az Infostart

A Biztonság hetének keretein belül a rendőrök most újra felmérik, hogy hányan használják a biztonsági övet. A statisztikák szerint a biztonsági öv nemcsak életet ment, de a balesetek kimenetelének súlyosságát is jelentősen csökkenti. Európában csak azzal 900 ember életét lehetne megmenteni a közlekedési balesetek alkalmával, ha minden országban sikerülne elérni a 99 százalékos biztonságiöv-használatot.

Rovatok