Index Vakbarát Hírportál

Bezár egy hétre a debreceni repülőtér

2022. szeptember 23., péntek 16:20

A kifutópálya felújítása miatt október 3-ától egy hétre bezárják a debreceni repülőteret. Ebben az időszakban a légimentőkön kívül nem fogad semmilyen járatot a légikikötő.

A leállás a WizzAir, a Lufthansa és az Aeroexpress valamennyi menetrend szerinti járatát érinti – közölte az MTI-vel Vajda János, a debreceni repülőtér igazgatója.

A szakember emlékeztetett rá, hogy a tulajdonos, azaz a debreceni önkormányzat a Modern városok program keretében az elmúlt időszakban komoly fejlesztéseket valósított meg a repülőtéren jelentős állami támogatásból. Ezek a felújítási munkálatok kiterjedtek az utasforgalmi épületre, a kifutóra, a gurulóutakra, a légikikötő világítására és kerítésére.

Vajda János ugyanakkor jelezte: 

az ukrajnai háború miatt a repülőtér komoly terhelésnek volt kitéve: a katonai gépek és a humanitárius folyosón érkező repülők rövid időintervallumban erős forgalmat jelentettek, aminek következtében sérülések keletkeztek a kifutópályán.

A tulajdonosokkal egyeztetve ezért úgy döntöttek, hogy a biztonság érdekében több táblaelemet kicserélnek a beton kifutón, ami miatt október 3-a és 9-e között lezárják a repülőteret, egy hétig nem fogadnak semmilyen légijárművet – mondta az igazgató.

Rovatok