Létezik Budapesten egy hajléktalan gyerekeknek fenntartott óvoda. Nemrég felhívást is közzétett, ebben a kicsik számára tartós élelmiszereket, valamint ruhákat és cipőket kértek. Az intézmény fenntartójának működtetését az állam elvonásokkal sújtja, emellett az óvodát az élelmiszer- és energiaárak elszabadulása is fenyegeti. Írásunkkal arra teszünk kísérletet, hogy bemutassuk, a köztartozás, fejkvóták és járulékok erőterében zajló viták miként adnak tétet a hajléktalansággal sújtott gyerekek jövőbeni kilátásainak.
Miközben a hajléktalanság és kilakoltatás problémája a különböző civil szervezetek működésének köszönhetően stabilan jelen van a köztudatban, a bölcsődés, óvodás korú hajléktalan gyerekek létezéséről, megrázó kiszolgáltatottságukról mintha senki sem venne tudomást. Rájuk ugyanis nehezen vonatkoztatható a mindenki a maga szerencséjének a kovácsa népi bölcsesség. Pedig nagyon is léteznek, országos szinten nagyságrendileg ezer gyerek húzza meg magát lakáscélra alkalmatlan pincékben, gépészeti helyiségekben, tárolókban, többnyire ugyancsak hajléktalan szüleikkel.
Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) lelkésze azonban gyakorlatias ember, a vele folytatott beszélgetésből világossá vált, hogy nincs az a nyomorúságos helyzet, amin ne próbálnának meg segíteni.
A hajléktalan gyerekek számára nyitott óvodát is a kényszer szülte, Iványi Gábor ugyanakkor azt sem titkolja, munkájukat az állam egy 2010-re visszanyúló vita miatt sokkal inkább hátráltatja, mint segíti.
„Az egyház által fenntartott oktatási intézmények bölcsődétől egyetemig nevelik, oktatják és képzik a gyerekeket, fiatalokat, köztük számos sajátos nevelési igényű gyerekeket is. A hajléktalanóvoda speciális helyzetéből adódóan egyszerre szociális és oktatási intézmény, így tehát kilóg az állam által értelmezhető ellátórendszerek keretei közül” – magyarázza Iványi. – A Dankó utcai intézményt
azért hoztuk létre, mert azt láttuk, hogy itt csellengenek gyerekek, vagy jönnek a szüleik karján élelmiszerért, ruháért. Kérdeztük, hogy miért nincsenek óvodában. Hát azért, mert a szülők Erdélyből települtek át már 15 éve, de nem tudták megszerezni a magyar állampolgárságot. Románul nem tudnak, magyar az anyanyelvük, emellett romák, akik annyira nem kedveltek és a magyar bevándorlásügyi hivatal is egészen másként áll hozzá az ő ügyükhöz, mint másokéhoz. A gyerekek így nőnek fel. Nincs kerületi lakcímkártyájuk, ezért máshová nem lehet beíratni őket.
A szülők közül többen pincében laknak, mások szívességi lakáshasználók. Egy olyan esetet is említ, ahol egy család öt gyermekével egy Ladában lakott. Őket nem tudták a felnőttszállójukra felvenni, miközben az épületbe jártak fürödni. Addig „erőltették szerény személyüket”, míg az egyház szerzett nekik egy lakást a VIII. kerületben. A gyerekek ebbe az óvodába jártak, majd egy X. kerületi iskolába léptek tovább, az életük tehát nagyjából megoldódott.
A Dankó utcai intézménybe jelenleg 45 gyerek jár, felvételüknek semmilyen előfeltétele nem volt. Cserébe nincs is rajta a formális oktatási-nevelési rendszer radarján, nem kap központi költségvetési támogatást, a fenntartását az egyház az egyéb célokra beállított forrásaiból fedezi. Egy gyerek napi háromszori étkezését ugyan a szomszédban lévő népkonyhán kihozzák 1000 forintból, ami napi 45 ezer forint, havi szinten közel 1 milliós költséget jelent. Az óvoda nem hivatalos szolgáltatása, hogy hétvégén is bemehetnek a gyerekek,
ugyanis rendszeresen azt tapasztaljuk, hogy péntektől hétfőig nem biztos, hogy esznek a családok, mert ha nincs jövedelem és nem találtak semmit a kukában, akkor az nagyon megviseli az embert.
Az óvoda egyébként megfelel mindannak a kritériumrendszernek, amit az állam a többi köznevelési intézménnyel szemben támaszt. Engedéllyel működik (a megfelelőségi feltételek teljesülését rendszeresen ellenőrzi a hatóság) gyerekorvos és logopédus is foglalkozik velük az öt óvónő mellett.
A hatévesek életpályájának további alakulására is van rálátásuk, ugyanis a szomszédos X. kerületben működtet a MET egy általános iskolát, sokan ott tanulnak tovább. A fenntartó azonban a VIII. kerületben magukat elszállásoló családok gyermekeit nem tudja átszállítani, ezért jó páran tovább kallódnak a kerületben. Ez Iványi Gábor megfogalmazása szerint azt jelenti, hogy 20-25 éves korukig nem lépik át a kerület határát, mert nincs miért és nincs is mivel. Nem csatangolnak, örülnek, ha megélnek az adott területen. Járt az óvodába olyan gyerek, aki nem ismerte a mozgólépcsőt, nem látta a Dunát. Ezért azt, hogy az óvoda munkatársai elviszik őket állatkertbe, uszodába, a gyerekek a világ felfedezéseként élik meg.
A nevelési, oktatási és integrációs célokon túl ugyan nincs különleges módszertani tematika, de az iskolai továbbtanulás közeledtével külön hangsúlyt helyeznek az óvodapedagógusok arra, hogy a behozhatatlannak tűnő hozott hátrányok behozhatóvá váljanak.
A hétvégéket és hosszabb tanítási szüneteket a gyerekek általános esetben örömteli izgalommal várják, a Dankó utcába járók azonban könnyek között, félelemmel. Ennek tudható be, hogy a nyári szünet esetükben nagyon rövidre szabott.
Iványi Gábor nem tudja cáfolni a magyar társadalomszerkezetet jellemző rendkívül alacsony mobilitást. Az óvoda példáján keresztül is igazoltnak látja, hogy az esetek döntő többségében a gyerek pontosan követi a szülői karrierutakat.
A gyermekkorban elszenvedett bántalom, illetve a nagyon fiatalkori gyerekvállalás elképesztően szűkre szabja a kitörési lehetőségeiket. A tankötelezettség 16 éves korra történő leszállítása pedig még annak a lehetőségét is elveszi tőlük, hogy ha kínkeserves módon is, de valahogy szakmához juthassanak.
Az óvodás, illetve az odáig eljutó iskolás gyermekek életében itt mérföldkőnek számít a ballagás, s noha a lelkész elmondása szerint az ételen kívül az ide járóknak leginkább normális ruhákra lenne szükségük, a ballagási ünnepségre a szülők a józan, racionális tehervállaláson messze túlmutató mértékű költekezésbe kezdenek.
Van valami megrendítő abban, ahogy a szülők a maguk ügyetlen módján, de feláldozzák magukat a gyermekük jövőjéért, a legmodernebb frizurákat vágatják a fiúknak, így igazítva hozzá a valóságot az elképzelt jövőhöz.
Ugyanakkor a kicsik jövője pontosabban olvasható ki az óvodába részegen érkező szülők életvezetési szokásaiból. Előfordult olyan eset is – érzékelteti a helyzet drámaiságát –, hogy szelíd erőszakkal kellett az apa kezéből kicsavarni a kést, utána pedig azt mérlegelni, hogy így a kis óvodást haza lehet-e egyáltalán engedni. A döntés nyomán előfordult, hogy egy-egy kicsi itt töltötte az éjszakát az óvodában. Ezekből az esetekből ezek a családok hamar levonják azt a következtetést, hogy a Testvérközösségen, illetve intézményeiken kívül senki másra nem támaszkodhatnak. Ezért a peres, hatósági ügyekkel éppúgy az óvodát találják meg, mint a halottjuk eltemetésének problematikájával. A MET azonban a profiljába egyáltalán nem illeszkedő, ilyen jellegű kihívások elől sem tér ki.
Az elmúlt héten derült ki a híradásokból, hogy az állam 80 millió forintot tartott vissza az egyház felhalmozott köztartozásaira hivatkozva azokból a normatív kifizetésekből, melyeket a központi költségvetés kötelezően fizet az átvett közfeladatok ellátásáért a MET-nek, mint intézményfenntartónak.
Iványi Gábor azt hangsúlyozza, hogy szociális és oktatási intézményeik jelentős részét már a rendszerváltás időszakában megalapították, hosszú távra kialakították működési struktúráikat, így azt nem lehet, de nem is akarják kormányok távozásához, új kormányok megalakulásához és az általuk hozott új szabályokhoz hozzáigazítani.
Mi 1973 és 1981 között már átéltük a házkutatást, kilakoltatást, megfigyelést, engem felfüggesztett börtönbüntetésre is ítéltek, az azonban a rendszerváltást követően meg sem fordult a fejünkben, hogy 2011-ben jön a Fidesz-kormány és azt mondja, hogy kérnünk kell egyházi létezésünk egyesületi formára való visszaminősítését. Ha ezt nem kérjük önként, elkobozzák a vagyonunkat.
Az intézményeik éveken, évtizedeken keresztül a jogi senkiföldjén állva, de működtek, azonban az állam újabb és újabb támogatásoktól fosztotta meg őket. Az oktatási, nevelési intézmények költségvetése felerészben a fejkvótából származik, a másik fele pedig kiegészítő támogatás. Mindez nem nagy összeg, de nélkülük alapszinten sem képes működni a rendszer. Amíg az iskolák önkormányzati fenntartásban voltak, addig saját adóbevételeikből szépen kiegészítették, az államosítás után azonban ez a kiegészítő támogatás kezdett elmaradozni. Ez a tendencia vezetett oda, hogy a MET 2017 óta nem tudja fizeti a járulékokat, ezekből tevődik össze a köztartozás döntő része.
Tavaly 39800-an, idén pedig már majdnem 52 000-en támogatták 1 százalékos felajánlásukkal a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséget (mint egyházi tevékenységet végző egyesületet). Ezzel az ötödik legnagyobb egyház lennének a katolikus, református, evangélikus és Krisna-tudatú hívők egyháza után. Az 52000 támogató összesen 450 millió forint támogatást jelent majd, ha pedig elismert egyháznak tekintenék a MET-et, akkor ezt az összeget az állam megduplázná, így 900 millió forinttal tervezhetnék a következő évet.
Iványi az elvonásokat követően egy félig-meddig szubjektív levelet küldött Pintér Sándor belügyminiszternek, amiben azt kérdezi, vajon rendben van-e szerinte, hogy 33 évvel a rendszerváltás után „szórakoznak” az intézményeikkel, hogy elveszik az intézmények költségvetésének felét. Azt is kiemelte, hogy személy szerint nem ő ennek a hivatali szembenállásnak a kárvallottja, hanem – mások mellett – a hajléktalan gyerekek. Bár a belügyminiszter nem reagált, Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár azt válaszolta, hogy megvizsgálták az ügyet és úgy találták, hogy nem megtérülő befektetés a MET intézményeinek támogatása. Az idei elvonás (pontosabban ki nem fizetés) kapcsán pedig azt javasolta, hogy a kieső forrásokat saját bevételből is ki lehet pótolni. Ezt Iványi Gábor úgy fordította le a maga számára, hogy az államtitkár azt javasolta: szedjen tandíjat. A rendkívül cinikusnak mondott levelet meg is mutatta.
A minisztériummal kötött közszolgáltatási szerződés hatályát egyre szűkítették, ma már évente kell a megállapodást aláírniuk. Tavaly szeptemberben vették el az utolsó 95 milliós kiegészítő támogatást. A megmaradó normatíva csak a tanárok, óvodapedagógusok nettó fizetését fedezi, de a járulékokat, illetve az intézmények rezsiköltségét meg az étkeztetési költségeket már nem. Az idei évben nem mondták, hogy a támogatást elvonják, de azt mind a mai napig nem kapták meg.
Erre rá is kérdeztünk a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkárságán, ahol azt közölték, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség azt kérte,
hogy a szociális intézményeik működtetése érdekében (az államtitkárság – szerk.) támogassa azt, hogy ne kelljen felhalmozódott köztartozásait levonni az állami támogatásból. Ezt az államtitkárság pozitívan bírálta el annak érdekében, hogy a MET szociális gondoskodást nyújtó intézményei elláthassák feladatukat. A MET esetében tehát nem állami elvonás történt, csupán a nekik folyósított állami támogatásból a köztartozásuknak megfelelő összeg levonása került felfüggesztésre 2023. április 30-ig. Hasonló pozitív elbírálást korábban is kapott már a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség. 2021. márciustól 2022. júniusig terjedő időszakra is kaptak ilyen segítséget, hogy a személyes szociális gondoskodást nyújtó ellátást biztosítani tudják.
A fenntartási nehézségeket tovább súlyosbítja az energiakrízis. Kaptak ugyan a közelmúltban 20 darab kedvezményes árú napelemet, a felszerelési költségének forrását jelenleg is keresik. Érkezett egy olyan kazán is, amelyben minden hulladék elégethető, ezen felül megpróbálnak minden erőforrásukkal takarékoskodni. Arra a kérdésünkre, hogy a gazdasági válsággal súlyosbított egyház körüli viharokból mit fognak megérezni a hajléktalanóvodába járó gyerekek a mindennapokban, Iványi Gábor lelkész azt felelte: semmit.
Ahogy „otthon” élnek, azon nem tudok igazán változtatni, de legalább itt ne érezzék meg a körülöttünk zajló dolgok következményeit. Mindazt meg fogják továbbra is kapni, amit eddig megkaptak. Ha kell, a föld alól is előteremtem nekik.
A MET óvodáiba, iskoláiba, szakképző intézményeibe összesen 2500 gyerek jár.
(Borítókép: Óvodások a Dankó utcai intézményben. Fotó: Papajcsik Péter / Index)