Index Vakbarát Hírportál

Forró teával melegedtek a diákok Fóton, rövidített órákról üzent az igazgató

2022. szeptember 25., vasárnap 06:11

Újabb fejlemény történt abban a gimnáziumban, ahol még az államilag előírtnál is hidegebb volt az utóbbi napokban. Az intézmény vezetője nemrég közölte, hogy a jövő héten beindítják a fűtést.

Pénteken került a hvg.hu birtokába egy, a Fóti Népművészeti Szakgimnázium szülőihez intézett levél tartalma, amelyben az intézmény igazgatója is elismerte: 18 foknál is kevesebb van az intézményben, és ezért arra kérte a szülőket, hogy ennek megfelelően öltöztessék a gyerekeket. A levélben még az állt, hogy az intézményben hetekig nem lesz fűtés, és mindezt azzal tudják kompenzálni, hogy meleg teát osztanak a diákoknak.

Most az RTL Klub híradójának nyilatkozott az esetről az egyik szülő, aki szerint az általuk megkapott levélben azt is megüzenték, hogy rövidített, 35 perces tanórák lesznek az intézményben. A lépést hivatalosan nem indokolták, de „a gyerek, amikor hazajött, ő mesélte, hogy azért, mert hideg van, és nem lehet így annyi időt ülni az iskolában” – mondta a szülő.

Hozzátette azt is, hogy az iskola nem tud lépni a fűtés ügyében. Kifejtette: van egy kazánja az iskolának, de az lyukas, és ezért a fűtés központilag érkezik a fóti Gyermekvárosból, amit viszont nem az iskola irányít.

Az igazgató ennek a bekapcsolásáról nem dönthet, nem tudnak semmilyen szinten fűteni. Az épület borzasztó állapotban van: elavult, szimpla üveges ablakok vannak, nem szigeteltek, nem egy ki is van törve [...] ami nem igazán segít a hőtartásban

– vázolta a helyzetet az RTL-nek nyilatkozó szülő. Hozzátette: a gyermekek teát is úgy kapnak az intézményben, hogy egy szülő viszi hozzá a tartályos vizet.

Jövő héten beindítják 

Jó hír azonban, hogy az iskolaigazgató azt írta nemrég: hétfőn – az átlagosnál jóval hidegebb szeptemberi időjárásra való tekintettel – elindítják a fűtést a fóti Gyermekvárosban,

és ezáltal az iskolában is lesz már fűtés.

Enélkül a lépés nélkül az intézménynek a fűtés elindítására október 15-éig, vagyis a fűtési szezon kezdetéig kellett volna várnia.

Rovatok