Index Vakbarát Hírportál

Orbán Viktornál is többet keresnek 27-en a politikai elit tagjai közül

2022. szeptember 25., vasárnap 12:22

A G7 gazdasági portál állított össze egy listát, ahol rangsorolta a kormánytagok anyagi helyzetét a 2021-es jövedelemnyilatkozatok alapján.

A kormány minisztereinek és államtitkárainak a vagyonuk mellett a jövedelmükről is nyilatkozatot kell tenniük. A 2021-es személyijövedelemadó-bevallás adatai azért is érdekesek, mert számos új tag érkezett a kormányzatba, így az adatok azt is jól tükrözik, hogy kit és milyen átlagos havi kereset mellől lehet „elcsábítani” a kormányzati szférába – írja a lap.

Rogán Antal jövedelme 446 millió forint volt 2021-ben; a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter elsősorban feltalálói tevékenységének köszönheti a kormánytagok közötti listavezető szerepét.

G7 összesítése szerint Rogán Antal mögött a kormányból nemrég távozó Süli János, a paksi bővítésért felelős volt államtitkár áll a második helyen, akinek az évi 73,2 millió forintos fizetéséhez még hatmillió forint jövedelem érkezett egyéb forrásokból. A harmadik helyen 68 millióval Vitézy Dávid áll.

A lista szerint Orbán Viktor miniszterelnöknél 27-en keresnek többet; a miniszterelnök 32 millió forintot vallott be.

A lista jó példája annak, milyen jövedelmi sávban mozognak a fideszes politikusok és politikai felső vezetők, hiszen a több mint hetven embert összesítő listán mindössze egyetlen olyan ember, Lánszki Regő Balázs szerepel, akinek az éves jövedelme tízmillió forint alatt volt 2021-ben. Húszmillió forint alatt is csak tíz ember keresett a tavalyi évben.

Rovatok