Harmincöt éve, 1987. szeptember 27-én tartották a rendszerváltozás kulcsfontosságú eseményét, a lakiteleki találkozót. A Lezsák Sándor kertjében felállított sátor alatt 181 értelmiségi vett részt A magyarság esélyei című rendezvényen, amelynek jelentőségéről Kovács Örs történészt, a Rubicon Intézet tudományos munkatársát kérdeztük.
Mi volt a jelentősége ennek a találkozónak?
A lakiteleki találkozó előtt a második világháború idején gyűlt össze ilyen nagy elszántsággal az értelmiség egy része, akkor a népi írók Balatonszárszón. 1943 augusztusában Kiútkeresés '43 címmel jelen voltak többek között Németh László, Féja Géza, Kodolányi János, Erdei Ferenc, Veres Péter, Karácsony Sándor írók, sőt a világhírű tudós, Szent-Györgyi Albert is. Püski Sándor személye kötötte össze a szárszói és a lakiteleki rendezvényt, hiszen őt 1943-ban és 1987-ben is a megszólalók között találjuk.
A népi-nemzeti értelmiség a lakiteleki találkozó végén elfogadta a Lakiteleki Nyilatkozatot, amely itthon semmilyen sajtóvisszhangot nem kapott – egészen november 14-ig. Ekkor a találkozó egyik résztvevője, Pozsgay Imre az állampárt egyik vezetője, a Hazafias Népfront elnöke egy Magyar Nemzetnek adott interjú keretében a nyilatkozatot is közzétette. Ebben az ország állapotát gazdasági, társadalmi és politikai válság együtteseként írták le.
A válság leküzdéséhez széles körű társadalmi összefogást, a politikai vezetők részvételét és nyílt párbeszédet sürgettek; követelték a sajtószabadságot, az önálló és független nézetek, programok kifejtésére alkalmas keretek megteremtését.
A hatalommal folytatandó, sokoldalú nézeteknek teret adó társadalmi párbeszéd keretének egy magyar demokrata fórum megalakítását javasolták. Ezzel jutottak el a pártállami rendszer monolit tömbjét megbontó Magyar Demokrata Fórum létrehozásáig. Így valójában, ha még jogilag nem is, de megszületett a többpártrendszer.
Az összejövetelt eredetileg második monori találkozónak szánták, de mégsem sikerült megnyerni a részvételre a demokratikus ellenzék képviselőit, akik közül egyedül Konrád György jelent meg és szólalt fel a lakiteleki sátor alatt. Miért nem tudtak egységesen fellépni?
A monori találkozó 1985-ben a népi-nemzetiek, a magát „demokratikus ellenzéknek” nevező csoport és az úgynevezett reformközgazdászok között inkább az ellentéteket hozta felszínre. Míg a népi-nemzeti csoportnak szélesebb társadalmi beágyazottsága, de kevésbé koherens ideológiája volt, addig a „demokratikus ellenzék” kiforrottabb ideológiájához keresett társadalmi bázist.
Politikai szempontból a két ellenzéki csoportot a nemzeti identitás, a nemzeti szuverenitás és összetartozás kérdése feloldhatatlanul elválasztotta egymástól.
A népi-nemzeti értelmiség által szervezett lakiteleki összejövetelnek igénye a közügyekkel és az ország állapotával kapcsolatban érzett értelmiségi felelősség miatt fogalmazódott meg a kezdeményezőkben, kiváltó okát pedig részben a Társadalmi Szerződés adta. Ezt a dokumentumot jelentette meg a Beszélő című szamizdatlap. Ennek tartalmát a népi-nemzeti értelmiség vitatta, mint például a rendszerváltoztatás tervezett formáját és időrendjét is.
A lakiteleki találkozónak Pozsgay Imre személyes megjelenése némi védelmet nyújtott, de cserébe el kellett fogadni Pozsgay felételeit. Azt kérte, hogy ne hívják meg a Beszélő szerkesztőit és Rácz Sándort, az 1956-os Nagy-Budapesti Munkástanács elnökét. Végül a „demokratikus ellenzék” köreiből Konrád György fogadta el a meghívást, Vásárhelyi Miklós és Magyar Bálint nem. Ott volt többek között Bozóki András, Gombár Csaba, Bihari Mihály, Lengyel László, Pomogáts Béla, Csengey Dénes, Czakó Gábor, Makovecz Imre, Balczó András, Cseh Tamás, Kubik Anna, Závada Pál, Áder János, Szabad György és Jeszenszky Géza is. A felszólalók között Lengyel László szóvá is tette, hogy a demokratikus ellenzék fontos szereplői, Vásárhelyi Miklós és Kis János, nincsenek jelen. Fekete Gyula erre azt válaszolta, hogy ez egy baráti találkozó, nem pedig a magyar társadalom reprezentánsainak összeválogatott társasága. Konrád György egyetértett ezzel az állásponttal. Az együttműködés későbbi esélye mégis jelentősen csökkent.
„Jellemző az erőfeszítésekre, hogy Lezsák még az utolsó előtti napon is beszélt Vásárhelyi Miklóssal, aki megígérte a részvételét, azonban másnap reggel, a megnyitó előtt telefonált: lumbágót kapott, ezért nem tud eljönni. Pozsgay Imre a tanácskozás elején bejelentette: Grósz Károly miniszterelnökkel előző nap közölte, hogy részt vesz egy értelmiségiek által szervezett találkozón Lakiteleken, ahol a reformokról és az ország állapotáról lesz szó. Grósz erre úgy reagált, hogy ha erről lesz szó, akkor jó munkát kívánok. Tehát Pozsgay nem engedélyt kért, hanem közölte részvételi szándékát és akaratát Grósszal, aki nem engedélyezte a részvételt, nem is használta ezt a kifejezést, hanem tudomásul vette.”
(Részlet Sereg András: Bihari Mihály – Életrajz, politika, rendszerváltás című kötetéből.)
A találkozó négy fő referátumát Pozsgay Imre, Csurka István, Bihari Mihály és Gombár Csaba tartotta. Milyen újdonságot tartalmaztak ezek a felszólalások?
Lezsák Sándor házigazda és a levezetőelnök Fekete Gyula író bevezetője után Pozsgay Imre kapott szót. Előadásában a tulajdonviszonyok és az újraelosztás rendszerének átszervezése mellett a politikai-hatalmi viszonyok átalakításának igényét is megfogalmazta.
Csurka István a válságot a nemzeti létet veszélyeztető katasztrófaként festette le.
Válaszként egy olyan antikatasztrófa-program meghirdetését javasolta, amely egyszerre magyar és népi. Bihari Mihály „totális válságról” beszélt. A politika iránti általános bizalmatlanságot, a reformhitetlenséget összekapcsolta a szocializmus iránti bizalmatlansággal. Úgy vélte, hogy a demokrácia és a szocializmus összekapcsolásának, a demokratikus szocializmusnak feltétele a reformokra érett társadalom léte. Gombár Csaba előadásának központi gondolata a politikai pluralizmus lehetőségének kérdése volt, amelynek kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar történeti hagyományoktól nem idegen a többpártrendszer.
Hogyan kapcsolódott össze az esemény a Magyar Demokrata Fórum megalakulásával?
A Magyar Demokrata Fórum kezdetben valóban fórumjelleggel működött. 1988 januárjában tartotta első rendezvényét a Jurta Színházban Bihari Mihály ötlete alapján. Ennek témája a parlamentarizmus volt. Utána a határon túli magyarokról, majd a társadalmi nyilvánosságról (azaz a sajtószabadságról) szerveztek nyilvános fórumot. Kádár eltávolítása hatalomból a pünkösdi MSZMP pártértekezletén, majd az első összellenzéki tüntetés sikere az erdélyi falurombolás ellen ösztönözte az MDF fórumból szervezetté történő átalakítását. Erre végül a második lakiteleki találkozón került sor 1988. szeptember 3-án 364 résztvevővel. Itt már nem vett részt Pozsgay Imre, viszont ott volt a későbbi miniszterelnök, Antall József. Az összejövetel végül elfogadta az MDF Alapítólevelét, egy Ideiglenes Alapszabályt, amely világosan megfogalmazta a szervezet célját: „a demokratikus Magyarország megteremtésének elősegítése.” Megválasztották az első ideiglenes elnökséget is. Végül még egy óriási különbség: teljes sajtónyilvánosságot kapott az esemény, így az egész ország értesülhetett arról, hogy létezhet más politikai párt, mint az MSZMP.
Ön szerint milyen aktuális üzenete van a harmincöt évvel ezelőtti találkozónak?
A lakiteleki találkozó jó példája annak, hogy egy diktatúrával szemben mely módszerekkel lehet élni. Lehet úgy is gyengíteni, hogy közben az együttműködéstől sem zárkózunk el. A párbeszéd útján járt a magyarországi rendszerváltoztatás, ez is magyarázza annak békés mivoltát.
A Lakiteleki Nyilatkozat drámai hangot ütött meg: válságról beszélt. Mára abból, amit ott olvasunk, viszont megvalósult pár dolog. Megtörtént a nemzetegyesítés a határon túli magyarok kedvezményes honosításával, megvalósult a sajtószabadág, lett többpártrendszer és demokrácia is. Kitartó munkával, látszólag esélytelen környezetben sikerült megragadni „a magyarság esélyeit”. Ez volt ugyanis az első lakiteleki konferencia címe.
Jó lenne, ha ilyen vitafórumok, mint amelyek akkoriban léteztek, ma is lennének.
A másik meghallgatása, és a másikkal való nyílt vita lehetősége a politikai környezetre is pozitív hatást gyakorolt. Tiltások, megfigyelések ellenére is majdnem létre lehetett hozni egy nemzeti konszenzust, és volt magas színvonalú vita, alternatív javaslatokkal. 1987-ben ez nagy bátorság volt, ma viszont hajlamosak vagyunk természetesnek venni az akkoriban követelt jogok meglétét. Azért kell emlékezni a múltra, hogy értékeljük a jelent.
Az évforduló apropóján beszélgető estet szervez a Rubicon Intézet, amelyen Lezsák Sándor, a rendszerváltás megkerülhetetlen kortanúja személyes élményeit eleveníti fel a találkozó megrendezésének és a nyilvánosság elérésének nehézségei kapcsán, valamint mesél a rendszerváltás korszakának más vezető személyiségeivel meglévő kapcsolatáról és arról, mit sikerült megvalósítania Lakiteleki Nyilatkozatból 35 év alatt. A lakiteleki találkozó házigazdájával Kovács Örs, a Rubicon Intézet tudományos munkatársa beszélget. Az eseményt szeptember 27-én 18 órakor rendezik a Lónyay-Hatvany villában (1011 Budapest, Csónak u. 1.).
(Borítókép: Az 1987-ben megalakult Magyar Demokrata Fórum (MDF) mintegy 370 képviselője a Bács-Kiskun megyei Lakitelken tartott tanácskozást. Fotó: E. Várkonyi Péter/MTI)