Index Vakbarát Hírportál

Maximum 407 millió forintot kaphatnak a veronai buszbaleset áldozatainak rokonai

2022. szeptember 27., kedd 10:36

Fejenként maximálisan egymillió eurós (átszámítva 407 millió forintos) kártérítésre számíthatnak a veronai buszbaleset halálos áldozatainak rokonai.

A Borsnak Massimiliano Scaringella olasz ügyvéd árulta el, hogy milyen összegű kártérítésre számíthatnak az érintettek: „Az olasz gyakorlat szerint a hozzátartozóknak egymillió eurót ítélhet meg a bíróság” – fogalmazott.

Az egyik áldozat hozzátartozója arról is beszélt a bulvárlapnak, hogy a bíróság személyre szabva állapítja meg azt, hogy egy-egy hozzátartozó pontosan mekkora összegre lesz jogosult ebből. Egy elhunyt személy után több rokona is pénz kaphat, de figyelembe veszik a rokonsági fokát és sok más körülményt is. 

Teljesen máshogy kezelik azt, aki a gyermekét, az unokáját, a testvérét, vagy éppen a szülőjét vagy házastársát veszítette el, mint ahogy azt is figyelembe veszik, hogy valakinek az egyetlen gyermeke hunyt el, vagy például a több gyermeke egyike

– fejtette ki a Borsnak nyilatkozó hozzátartozó. 

Hozzátette azt is: az autópálya üzemeltetői ellen zajló büntetőügy még folyamatban van, és novemberben várható a következő tárgyalás. Annak az ügynek a végén állapítják meg, hogy a tragédiáért milyen mértékben felelős a buszt vezető vétkes sofőr, V. János, valamint az üzemeltetők, és azután fizethetik ki a kártérítést is. Abban az esetben pedig, ha az érintettek

V. Jánossal szemben is érvényesíteni kívánják a kártérítési igényüket, akkor Magyarországon kell polgári peres eljárást indítaniuk.

„Nyilvánvaló, hogy a buszvezető nem lesz képes a megítélt összegek töredékét sem megfizetni, de azt gondoljuk, hogy ebbe a kártérítési folyamatba a buszos cégnek is be kell majd kapcsolódnia” – mondta erről a Borsnak nyilatkozó hozzátartozó.

Mint megírtuk, V. Jánost már korábban elítélték, de csak nemrég állították elő, és várhatóan október végén szállítják Olaszországba, hogy megkezdje a büntetése letöltését. 

A veronai tragikus buszbaleset 2017. január 20-án történt, a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjai és tanárai éppen hazafelé tartottak, amikor a buszuk a szalagkorlátnak hajtott az autópályán, majd egy hídpillérnek ütközött, és lángba borult. Az utasok közül 18-an meghaltak és sokan megsérültek. 

(Borítókép: Az olasz rendőrség által közzétett felvételen a magyar diákokat szállító kiégett autóbusz az olaszországi A4-es autópályán, egy veronai csomópontnál 2017. január 21-én. Fotó: MTI/EPA)

Rovatok