Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter szerint a globális biztonság forog kockán

2022. szeptember 29., csütörtök 08:06

Jelenleg nem túlzás azt állítani, hogy az ukrajnai háború miatt a globális biztonságunk forog kockán − mondta a külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági és Szociális Bizottság harmadik miniszteri szintű ülésén Bangkokban.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy az ukrajnai háború folyamatosan eszkalálódik, miközben a világnak más kihívásokkal is szembe kell néznie − írta meg az MTI. A háború kockázatot jelent fizikailag, az energia- és az élelmiszer-ellátás szempontjából, valamint pénzügyileg is − tette hozzá.

Éppen ezért szerintem ki kell jelenteni, hogy a dolgok rossz irányba tartanak, és azzal szembesülünk, hogy a több évtizednyi erőfeszítéseink veszélybe kerülhetnek − fogalmazott Szijjártó Péter.

A tárcavezető rámutatott: azt az országot képviseli, amelyik Ukrajna közvetlen szomszédja, vagyis a magyarok a háború közvetlen közelében élnek, így a háború hatásait is első kézből tapasztalják. Hozzátette, ugyanakkor a háború hatásai nem ismernek határokat, ezért az ázsiai és a csendes-óceáni térség is megszenvedi a háború következményeit. A miniszter kijelentette, a megoldás a béke lenne, ezért Magyarország folyamatosan az azonnali tűzszünet és a béketárgyalások előmozdításán dolgozik.

Ha eljönne a béke, akkor kontrollálni tudnánk az inflációt, az irracionálisan emelkedő energiaárakat és vissza tudnánk állítani az élelmiszer-ellátás biztonságát is globális szinten

− emelte ki Szijjártó Péter.

Rovatok