Index Vakbarát Hírportál

A DK megakadályozná a postabezárásokat és a Vodafone felvásárlását

2022. október 1., szombat 16:36

A Demokratikus Koalíció szerint a postabezárások jócskán megnehezítik az emberek ügyintézését, a telekommunikációs cég felvásárlására fordított összeget javaslatuk szerint a rászorulók rezsitámogatására és a pedagógusbérek rendezésére kellene költeni.

Mint ismert, a Magyar Posta Zrt. szeptember 30-ai közleményében tudatta, hogy október 8-ától felfüggesztik az ország 66 alacsony forgalmú postahivatalának működését, az ügyfelek számára a továbbiakban 112 posta áll rendelkezésre. Budapesten 35 intézményüket zárják be. A pontos lista itt érhető el.

Demokratikus Koalíció felháborítónak tartja az intézkedést, aminek valós oka szerintük nem az energiaköltségek megemelkedése.

Jó eséllyel már korábban is meg akarták szüntetni ezeket a hivatalokat, hogy ezen spóroljanak

– írta a párt közleményében. Hozzáteszik: ez jelentősen megnehezíti az emberek ügyintézését. 

Az orbáni megszorítások, adóemelések, infláció és rezsiemelések miatt már az alapvető szolgáltatások is akadoznak, vagy nem elérhetőek. Ha felelős kormánya lenne az országnak, akkor nem mi lennénk Európa szegényháza

– emelte ki a DK. Bősz Anett, a DK humán területekért felelős főpolgármester-helyettesének felhívására a párt budapesti polgármesterei – Szaniszló Sándor (XVIII. kerület), László Imre (XI. kerület), Niedermüller Péter (VII. kerület) és Kiss László (III. kerület) – is közösen tiltakoznak az intézkedés ellen.

Árnyékkormány: a lakosság segítésére kellenének most a milliárdok

Közben a párt által létrehozott árnyékkormány gazdasági árnyékminisztere, Dávid Ferenc a DK Facebook-oldalán arról tartott online sajtótájékoztatót, hogy megakadályoznák a Vodafone felvásárlását, az erre szánt 715 milliárd forintot szerintük most a lakosság megsegítésére kellene fordítani. Javaslataik szerint:

Mint írják közleményükben, az árnyékkormány szándékában áll az értelmetlen tranzakciókat megakadályozni, ezért Varju László energia- és rezsiügyi árnyékminiszter a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordult a lehetséges versenykorlátozó hatás miatt, és az Európai Bizottságnak is jelezték aggályukat a lehetséges tiltott állami támogatás miatt. 

A Vodafone felső vezetésének is címeztünk egy levelet a tranzakció káros következményeiről. Elindítunk egy honlapot, a nodafone.hu-t, amelyen keresztül felhívjuk a figyelmet a tranzakció visszásságaira és az általunk megtett lépésekre 

– jelentette be Dávid Ferenc, a DK gazdasági árnyékminisztere.

„A magyar önkormányzatokat csőd fenyegeti”

A szeptember 30-án a Magyar Közlönyben megjelent és mától hatályba lépett távhőrendeletre reflektált a DK árnyékkormyányának vidéki önkormányzatokért felelős főtanácsadója. Szitka Péter szintén online sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy az új jogszabálynak az lehet a következménye, hogy a magyar önkormányzatok 80-90 százaléka csődbe mehet a fűtési szezon végére. 

Nagyjából a tízszeresét fizetik az intézményeik távfűtéséért, ami akár több száz millió forintos többletkiadást is jelenthet. A legfontosabb szociális és gyermekeket ellátó önkormányzati intézményeket ezzel bezáratják télre 

– mondta el Szitka Péter, aki az árnyékkabinettel és párttársaival együtt úgy véli, hogy a helyzetből az egyetlen kiút az lehet, ha a kormány lakossági áron biztosítja az önkormányzatok számára is az energiafelhasználást.

(Borítókép: Dobrev Klára a DK árnyékkormányának bemutatásán 2022. szeptember 19-én. Fotó: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok