Index Vakbarát Hírportál

Felháborodtak a szemétszállítók, leállhat Budapesten a szemétszállítás

2022. október 4., kedd 08:57

Rengeteg szemétszállító követeli a fizetésének megemelését, a dolgozók a sztrájkot is kilátásba helyezték. Kedd reggel többen nem indultak dolgozni, heves vitáktól és kiabálástól zengett az FKF Ecseri úti központja.

Több szemétszállító is összegyűlt kedd reggel az FKF Ecseri úti központjában, ahol fizetésemelést követeltek, az érintettek a sztrájk lehetőségét is kilátásba helyezték, a dolgozók egy vezetővel is megpróbáltak tárgyalni. A Blikk úgy tudja, a szemétszállító autók reggel az óbudai hulladékégetőtől nem vonultak ki.

A helyszínen lévő dolgozók elmondták, hogy elsősorban azon háborodtak fel, hogy korábban valaki azt nyilatkozta: bizonyos idő után a 400 ezer forintot is elérheti a fizetés a hulladékszállítóknál, ami állításuk szerint nem igaz. Saját bevallásuk szerint keresetük a 200 ezer forintot éri csak el, amit egyikük egy fizetési papír bemutatásával igyekezett igazolni. Úgy tudni, egyes helyeken 400-450 ezer forintokért keresnek munkatársakat a hulladékszállító cégek.

Sokan arról beszéltek, hogy a mai nappal hibára hivatkozva leadják a kukásautókat, nem indulnak dolgozni.

Ellenőrök az autók mögött

A javarészt nyugállományú rendőrök feladata, hogy kocsival menjenek a szemétszállító autó után azt ellenőrizve, kapnak-e pénzt a hulladékszállítási dolgozók, illetve azt is, hogy be van-e jelentve az a szemetes, amelyet kiürítenek. Elmondásuk szerint ezek az ellenőrök 100-150 ezer forinttal többet keresnek a szemétszállítóknál, ami az őket ellenőrzők esetében nettó 350-400 ezer forintra tehető. 

Reggel háromnegyed nyolckor a telepen megjelent egy szakszervezeti vezető, aki a jelenlévőket a munka felvételére szólította fel, azt is hozzátéve, hogy más esetben kirúgják őket. A szemétszállítók erre válaszul az alábbit kezdték skandálni:

Menjen haza! 

Délelőtt 10 óra magasságában a cég egyik felső vezetője jött le a dolgozókhoz, megegyezés azonban nem született, egyúttal azt is közölte: nincs tárgyalás. A dolgozók sztrájkjának végéig a szemétszállítást a katasztrófavédelem venné át.

FKF: Nem megfelelő megoldás a vadsztrájk

A FKF lapunk megkeresésére azt írta, hogy kedd reggel előzetes bejelentés nélküli, úgynevezett vadsztrájk kezdődött a Hulladékgazdálkodási Divizóban, miután a társaság néhány száz munkavállalója az egyik telephelyen nem vette fel a munkát.

A munkavállalók elmondták, hogy az első rezsiszámláik kézhez vételekor szembesültek azzal, hogy a főváros által adott béremelést az infláció és a rezsinövekedés felemésztette. A Fővárosi Önkormányzat és az érintett két reprezentatív szakszervezet 2021.júniusában Bérpolitikai Megállapodást kötött, amely az összes Fővárosi Önkormányzati érdekkörbe tartozó munkavállalóra vonatkozik. A megállapodásalapján az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió munkatársai is 15 százalékos átlagos béremelésben részesültek 2022. január 1-jétől

– olvasható az FKF közleményben, amelyben hozzáteszik: a Budapesti Közművek ismeri és megérti a munkavállalók súlyos gondjait, mindennapi nehézségeit a jelenlegi magyarországi magas inflációs és megélhetési válságban.

Azt ugyanakkor leszögezik: ezzel együtt sem tartják megfelelő és célravezető eszköznek a jogellenes vadsztrájkot. A közlemény szerint a Budapesti Közművek felkérte az érintett munkavállalókat arra, hogy haladéktalanul vegyék fel a munkát.

Mint írják, a BKM vezetése készen áll arra, hogy jogszerű keretek között közösen keressen egy reális megoldást a kialakult helyzetre, ám ehhez elengedhetetlen, hogy a munkavállalók kijelöljék maguk közül a választott tárgyalódelegáció tagjait.

Amennyiben ez nem történik meg, a budapestiek rövid időn belül meg fogják szenvedni a hulladékszállítás leállását

– zárta közleményét az FKF.

(Borítókép: Branstetter Sándor/MTI)

Rovatok