Index Vakbarát Hírportál

„Na, ezt kell megoldani, főnök” – mondta az egyik szemétszállító Karácsony Gergelynek

2022. október 7., péntek 13:05

Karácsony Gergely egy történettel és öt ponttal foglalta össze az elmúlt napok szemétszállítói sztrájkját és annak tapasztalatait.

A Budapesti Közművek vezérigazgatója, valamint a munkavállalók képviseletében a HVDSZ 2000 Szakszervezet elnöke csütörtök este aláírták azt a megállapodást, amely rögzíti a munkáltató által vállalt juttatásokat, a munkavállalók képviselői pedig vállalták, hogy október 7-én, péntek hajnalban kivonulnak hulladékbegyűjtésre. Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere ezzel egy időben Facebook-posztban számolt be arról, hogy hamarosan helyreállhat a szemétszállítás rendje Budapesten – írtuk csütörtök esti cikkünkben.

A főpolgármester most egy történettel és öt pontban összegezte az elmúlt napok tapasztalatait. A történet úgy szól, hogy amikor csütörtök hajnalban a hulladékszállításban dolgozókkal beszélgettek Kiss Ambrus főpolgármester-helyettessel közösen, meghallgatták az egyik kolléga történetét, aki több mint húsz éve van Budapest szolgálatában, több mint húsz éve kel hajnalban.

A reggeli műszak után túrós csuszát szokott ebédelni, pörcöt is tesz rá, mert így szereti. De néhány hete a túró, a tészta és a szalonna olyannyira megdrágult – közben a rezsiszámlák is megjöttek –, hogy ezt ma már nem engedheti meg magának, nem futja túrós tésztára pörccel. Egyetlen briós mindössze, ami ebédre jut. »Na, ezt kell megoldani, főnök« – mondta, és igaza van

elevenítette fel a történetet Karácsony Gergely, hozzátéve: ezt kell megoldani, „az ebben a történetben összesűrűsödő megélhetési válságot, azt a szociális krízist, ami nem szlogen immár, nem politikai blabla, hanem a hétköznapi valóság. Lehet, hogy teljesen megoldani nem is lehet, de erre az újabb bűnbakképzés, az ellenségkép-kreálás, a hatalmi arrogancia biztosan nem válasz.”

Perelni fog

A főpolgármester öt pontban vonta le az elmúlt pár nap néhány tanulságát:

  1. Minden erejükkel, minden megmaradt lehetőségükkel segíteniük kell, „az államnak első helyen, de Budapestnek, az önkormányzatoknak is a saját lehetőségei szerint”, mert hiába igaz, hogy súlyos gondban van az állami költségvetés, és hiába igaz, hogy szinte megoldhatatlan helyzetbe kerültek az önkormányzatok, „mindez eltörpül azoknak a gondjai mellett, akiknek a napi megélhetésük került veszélybe”.
  2. „Ha valaki eddig nem tudta volna, most megérthette: ezt a várost azok a kollégáink működtetik, akik minden hajnalban beülnek a kukásautóba, beülnek a buszok, a villamosok, a metró volánja mögé, akik biztosítják az ivóvízellátást, rendben tartják a környezetünket, üzemeltetik a távfűtést, és még sorolhatnám. Mondhatom úgy is: ők a hétköznapi biztonságunkat szolgálják. A tanárok pedig a jövőt. Őket megbecsülni, őket segíteni is kötelesség.”
  3. Karácsony Gergely szerint teljesen tarthatatlan a budapesti szemétszállítás jelenlegi helyzete, „az, hogy a budapestiek által befizetett szemétdíjat az állami Kukaholding szedi be, majd egész egyszerűen nem adja vissza azt, ami ebből a fővárosi szolgáltatásért visszajár. A kormányzati Kukaholdingnak vissza kell fizetnie adósságát Budapestnek. A számlát már kézbesítettük.”
  4. A főpolgármester úgy látja, hogy Budapest semmiben nem számíthat a kormányra, „a közegészségügyi helyzetre vonatkozó felvetésünkre a főispántól válaszul kaptunk egy politikai pamfletet. Jó tudni, kinek mi a fontos.”
  5. „Ha válság van, ha fennakadás van, egy nap alatt képesek hadrendbe állítani a lejárató gépezetet. Hazugság, manipuláció, személyeskedés – csak a szokásos. Teszek én erre általában, de most a dolgozóinkat próbálták becsapni, félrevezetni, ezért ez nem maradhat következmények nélkül – jönnek a perek.”

Karácsony Gergely szerint csak úgy védhetik meg Budapest értékeit és elveit, a szolidaritást, valamint a szabadságot, ha kiállnak egymásért, és kiállnak azokért, akiknek támogatás jár, „tegyük ezt meg legközelebb október 23-án”.

(Borítókép: Karácsony Gergely 2022. szeptember 9-én. Fotó: Szabó Réka / Index)

Rovatok