Ne ítélj elsőre! – ezzel a szlogennel hívják fel a figyelmet október 7-én az állami gondoskodásban élő gyermekek napján az őket érő előítéletekre az SOS Gyermekfalvak. Média-összefogást indítványozó kampányukhoz az Index is csatlakozott. A szervezet online felmérése szerint a válaszadók környezetükben, munkahelyükön, szomszédként ugyan elfogadók a stabil családi háttérrel nem rendelkezőkkel, de minden hetedik felnőtt nem szeretné, hogy gyermeke felnőttként ilyen párt válasszon. Az alapítvány szakmai vezetője, Szilvási Léna lapunknak mesélt arról, milyen megbélyegzések érik a sokszor saját szüleik gondoskodása nélkül felnövő gyermekeket.
Magyarországon 1,8 millió gyermek él, közülük 23 ezren állami gondoskodásban, évente négy-ötezer gyerek kerül be és ki a rendszerből, és további 140 ezer olyan körülmények között van, hogy bármikor elveszítheti a szüleit. Szilvási Léna elmondása szerint az okok általában halmozódnak, amiért kénytelenek kiemelni őket családjukból.
Az ombudsmani kutatás bebizonyította, hogy az esetek legalább harminc százalékban a szociális háttér, az egyre mélyülő szegénység, a megoldatlan lakáshelyzet miatt nem tudja megfelelően ellátni a szülő a gyermekét. A családban előforduló szenvedélybetegség is gyakori probléma, vagy a felnőttek krónikus betegsége, de bántalmazásra vagy szexuális zaklatásra is van példa
– mondta az SOS Gyermekfalvak szakmai vezetője, aki hozzátette: azon dolgoznak, hogy a hálózatukhoz tartozó 250, állami gondoskodásban élő gyermek 110 nevelőszülője segítségével biztonságban fel tudjon nőni, annak ellenére, hogy óriási hátrányt kell leküzdeniük, és közben számos előítélet éri őket.
„Neked nincs anyukád, te ehhez nem értesz. Miért jöttél anyák napjára, neked fölösleges” – mondták osztálytársai Heninek, miután az iskolában megtudták, hogy állami gondozásban él. Heni négyévesen kétéves húgával együtt került intézetbe, majd nevelőszülőkhöz.
Sokan elfojtottuk magunkban mindazt a bántást, amit gyerekként elszenvedtünk, mert abból a szörnyű gyerekkorból kilépve már nem tudtuk elképzelni, hogy bárkiben is megbízzunk
– folytatta.
„Remélem, hogy nem szuszogsz vagy horkolsz, különben meg fogom keseríteni az életedet” – hallotta idősebb szobatársától tízévesen az első intézetben töltött éjszakáján Flóra. „Emlékszem, akkor úgy éreztem, hogy ezzel igazságtalanul én kapok büntetést azért, amit velem elkövettek”– elevenítette föl a lány az első, családjától távol töltött napon a benne kavargó érzéseket. Azt is elárulta, mindig is frusztrálta, hogy nem a saját szülei nevelték.
Munkahelyváltáskor elgondolkoztam azon, hogy elmondjam-e új kollégáimnak, hogy állami gondozott voltam, aztán rájöttem, hogy ez ugyanúgy hozzám tartozik, mint mondjuk a hajszínem
– részletezte. „Időbe telt, mire sikerült megértenem, hogy semmiben nem különbözöm tőlük – ugyanúgy jártam iskolába, elvégeztem a gimnáziumot –, csak maximum annyiban, hogy már tízéves koromtól kezdve sokkal több emberi sorssal találkoztam, mint a kortársaim” – tette hozzá.
Szilvási Léna úgy fogalmazott, hogy ezeknek a gyerekeknek saját belső ítéleteikkel is meg kell küzdeniük, ezért egy kívülről jött megjegyzés érzékenyebben érinti őket, mert valós tragédia van mögöttük, ezért sérülékenyebbek, egy sértés feltépi a belső sebeket, amely enélkül is életfogytiglan gyógyul.
„Az emberek többségének kevés tapasztalata van az állami gondoskodásban élőkkel, mivel a gyereklakosság kis hányadáról van szó, ezért nagyrészt láthatatlanok számukra, nincs valós ismeretük róluk, részben negatívan vélekednek róluk. Azt szeretnénk, ha láthatóvá válnának azok a nehézségek, amelyekkel meg kell küzdeniük, és azok a sikerek, amiket elértek. Ezért hirdettük meg október 7-ét az állami gondozásban élők napjának, hogy a történeteiket megismerve lebontsuk a még mindig előforduló előítéleteket” – hangsúlyozta.
Arról, hogy a magyar lakosság miként vélekedik a családjukból kiemelt gyermekekről, az SOS Gyermekfalvak a közösségi oldalán nyáron online kérdőívet tett közzé, amelyet kétezren töltöttek ki. Az alapítvány szakmai vezetőjének tájékoztatása szerint a válaszadók nagyjából nyolcvan százalékának már volt tapasztalata ilyen hátterű emberrel.
„A felmérésből meglepő eredmény született: megdöbbentő, de hét százalékuk gondolta úgy, hogy maga a gyerek is tehet arról, hogy kiemelték a családjából. Minden harmadik kitöltő vélte úgy, hogy gyakrabban szegnek törvényt, és minden hatodik megkérdezett szerint többet hazudnak az állami gondozottak. Az utóbbi állítással nagyobb arányban értettek egyet azok (16 százalék), akiknek volt kapcsolatuk állami gondozottal, mint akiknek nem (kilenc százalék). A megkérdezettek több mint negyede mutatkozott bizonytalannak a kérdésben.”
Szilvási Léna elmondta: ezek az előítéletek abból is adódhatnak, hogy a hazai statisztikák szerint például a hajléktalanok húsz százaléka volt állami gondozott, akiknek további húsz százaléka kerül börtönbe vagy lesz prostituált felnőttként.
Ahhoz, hogy ezek a gyerekek ne termeljék újra szüleik problémáját, kikerüljenek a mélyszegénységből, ne maradjanak ki az iskolából, ne végezzék az utcán, sok segítséget kell kapniuk a szakemberektől és elfogadást a társadalomtól. A nevelőszülők családjuk elvesztése után a biztonsági hálót jelenthetik számukra, emellett nagyon sok belső erőre van szükségük ahhoz, hogy a gyerekkor traumáját fel tudják dolgozni
– fejtette ki a szakember.
Az online kérdőívben arra is kíváncsiak voltak, hogy mennyire engedik közel magukhoz az emberek az állami gondozásban élő gyermeket vagy az ilyen hátterű felnőttet. A válaszadók többsége nem tartotta lényegesnek ezt kollégájánál, alkalmazottjánál, szomszédjánál, albérlőjénél, csupán két százalékuk volt elutasító ebben a kérdésben. Ugyanakkor gyermekük környezetét tekintve nem voltak ilyen elfogadók még a személyes tapasztalattal rendelkezők sem: a szülők öt százaléka nem örülne állami gondozott osztálytársnak, hat százalék pedig nem venné szívesen a gyerek baráti körében. A férfiak kétszer annyira bizonyultak elutasítónak ebben.
Arra a kérdésre, hogy mit szólnának ahhoz, ha gyerekük párjának lenne ilyen múltja, a többség (hetven százalék) közömbösnek bizonyult, de minden hetedik válaszadó (13,9 százalék) nem örülne ennek. A férfiak és a nők vélekedése megegyezett ebben.
Szilvási Léna szerint fontos lenne, hogy segítsünk azoknak a társadalmi csoportoknak, akiknek az élete nehezebben indult, ehhez már gyermekkortól kezdve elengedhetetlen lenne az együttérzés, az empátia fejlesztése.
A szakember kiemelte, hogy ha egy állami gondozott múlttal rendelkező ember megabiztosságot szerezve túllendül a nehézségeken, az átlagnál akár jóval nagyobb támasz lehet felnőtt gyerekünk párjaként, ugyanis birtokában van a megküzdési stratégiáknak. A hétköznapi életben felmerülő problémákon könnyebben túllendül, emellett mivel számos fájdalomban volt része, mély érzésű, figyelmes társ válhat belőle.
(Borítókép: Index)