Index Vakbarát Hírportál

Ennyibe kerül ma egy szülés a magánklinikákon

2022. október 9., vasárnap 13:24

Friss felmérések szerint tavaly 46 százalékkal többen szültek magánszülészeteken, mint egy évvel korábban. Budapesten található a legtöbb magánklinika, a fővárosban tavaly minden ötödik gyermek itt jött a világra. Egy magánegészségügyi kiadvány szerkesztői összegyűjtötték, hogy mennyibe kerül a különböző csomagok szerinti szülés, egy közel 400 nőt bevonó felmérésben pedig kiderítették, hogy az egyre növekvő, akár milliós tételre rúgó árak ellenére miért választják a közegészségügy helyett a magánszolgáltatást erre.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a 2017 óta tartó csökkenő tendencia megállt, és növekedésnek indult 2020-ra a születések száma, tavaly már 4 százalékkal több, 93 ezer baba jött világra Magyarországon. A szülő nők átlagos életkora 30 év körül volt 2021-ben. A magánszülések száma évről évre növekszik, az elmúlt esztendő ebből a szempontból az eddigi legnagyobb elmozdulást mutatta. Volt olyan intézmény, ahol egy év alatt több mint 42 százalékkal több szülést végeztek.

A magánegészségügy felé eltolódást 2020 óta több tényező is elősegítette, a járványhelyzet alatti korlátozások, az egyre hosszabb várólisták és a hálapénz kivezetése intenzív hatást gyakorolt a szülésekre.

Évtizedeken keresztül így működött a szülés, a választott orvosra számított a kismama, bízott benne, hogy a későbbi hálapénz tudatában ott lesz a szülésnél

– fogalmazott az Indexnek Lengyel Lívia közgazdász, a novemberben megjelenő TOP 30 Legbefolyásosabb szereplő a magánegészségügyben című kiadvány főszerkesztője, aki szerzőtársaival 400, magánszülészetet választó nő prekoncepcióira kereste a választ. Felmérésük nem tekinthető reprezentatívnak, mivel az ebben részt vevő nők többsége a fővárosban vagy városban élő fiatal anya volt. Arra jutottak, hogy 2021-ben az orvosok új jogi helyzete – egészségügyi szolgálati jogviszony –, a másodállások összeférhetetlensége, valamint a szabad orvosválasztás korlátozottsága miatt is szívesebben választották a várandós nők a magánszolgáltatókat. 

A fővárosra koncentrálódnak ezek a klinikák

Öt magánklinika adatait összegezték a felmérésben, négy ezek közül budapesti központú. Budapesten tavaly összesen 15 095 csecsemő született, közülük 3449-en magánklinikán jöttek világra, az egyetlen vidéki klinikán 98 gyermek látta meg a napvilágot, miközben Baranya megyében összesen 3026. Az idei első fél évben 2099 gyermek született magánklinikán, ami már most növekedést vetít előre. Az erősödést támogatja egyrészről a meglévő magánklinikai kapacitások növekedése, másrészről két, szintén a fővárosban található új szereplő is megjelent a kínálatban.

Van, aki 100 kilométert is utazik ezért

A kutatásban részt vevő nők többsége a magánklinikák fővárosi koncentrálódása miatt elsősorban Budapesten szült, vidéken csak Pécsen áll rendelkezésre ilyen intézmény. Ebből adódóan elsősorban budapesti, illetve Pest megyei lakosok választották ezt a lehetőséget, de megfigyelhető, hogy emellett az ország más részeiről is érkeztek várandós nők. Nagy fokú mobilitás jellemezte ezeket a családokat, minél nagyobb összegű beavatkozásról van szó, időt és pénzt sem kímélve választottak fővárosi klinikát, szülészorvost. Mint kiderült, a válaszadók ötöde 50 kilométernél távolabbról érkezett a szülésre, 10 százalékuk 100 kilométernél messzebbről indult a magánkórházba, amikor eljött az idő. A többség, 61,4 százalék nem a választott magánintézményben vette igénybe a terhesgondozást, hanem más lehetőség után nézett: olcsóbb magánrendelésre vagy közfinanszírozott szakrendelésre ment.

Ezért választották a magánszülészetet

A válaszadók többsége, 54,5 százaléka már a terhesség előtt eldöntötte, hogy magánintézményben fog szülni, mindössze a válaszadók 6,3 százaléka hagyta a várandósság utolsó harmadára a döntést. Információt az adott intézményről leginkább a magánkórház honlapjáról (35,9 százalék) és tematikus Facebook-csoportokból szereztek (25,8 százalék), illetve ismerősöktől, valamint egytizedük az intézményben személyesen. Döntésüket leginkább a beszerzett információ a kórházról, a pozitív vélemények, a személyes benyomás befolyásolta, valamint az a tény, hogy az állami kórházakban akadályozott a szabad orvosválasztás, illetve fontos volt számukra, hogy meglegyen az intézményben a természetes szülés lehetősége. Az ár kevésbé döntő tényező a választásban, ha már a család a magánszülés mellett döntött, mert a nagyobb magánkórházak árszínvonalában kicsi a szórás. Meghatározó volt az is, hogy a választott orvos melyik intézményben dolgozik, 43 százalékuk jelölte meg ezt a lehetőséget döntése okaként. A magánszülészet mellett döntő érv volt a Covid-járvány okozta, az állami kórházakban tapasztalható bizonytalanság, 23 százalék válaszolta ezt. A megkérdezettek 85 százaléka választott szülészorvost, 55 százalékuk pedig szülésznőt is.

Mennyibe kerül a magánklinikán?

Négy budapesti központú és egy vidéki magánszülészet adatait, szolgáltatásait és árait nézték meg. Egy-egy klinikán tavaly átlagosan 1500 csecsemő jött a világra. A 2022. októberi árjegyzék szerint mindegyik magánszolgáltatónál létezik úgynevezett alapcsomag, ami 700 ezer és 1,5 millió forint közötti összegért vehető igénybe. Ez az adott klinikán jellemzően csak a kétágyas, saját fürdőszobás, televízió- internetszolgáltatással rendelkező szobát, a szülést és a kétnapos ellátást tartalmazza, de az alapcsomagnál még nem lehet a szülészorvost kiválasztani, bár cégenként ebben is vannak apró eltérések. Lengyel Lívia elmondta, hogy a felmérés során a mélyinterjúkból kiderült, hogy az ezt választó nők a jobb körülmények, a figyelmesebb ellátás miatt áldoztak magasabb összeget a szülésre. A következő szolgáltatási csomag nagyjából 200 ezer forinttal kerül többe, ez esetben már mind a szülészorvos, mind a szülésznő kiválasztására és epidurális fájdalomcsillapításra is lehetőség van.

A legmagasabb, gyémánt vagy prémiumcsomag a választott orvossal való szülés mellett már 3 éjszakát biztosít családi szobás elhelyezéssel, személyzettel, à la carte étkezéssel és egyéb olyan extra szolgáltatásokkal, mint a dietetikai tanácsadás, gyógytorna, baba-mama fotózás, de van, ahol a köldökzsinórvér levételét és tárolását, 40 kilométeren belül az oda-vissza taxiutat is tartalmazza. Az exkluzív csomag ára szintén cégenként változik, de 1,3–1,7 millió forint között mozog, van, ahol ikerterhességnél 2,2 millió forintot kérnek a szülészeti szolgáltatásért. „A klinikák augusztus és szeptember között emeltek árat, nagyjából 200 ezer forinttal növekedtek az alapcsomagok díjszabásai” – fejtette ki a közgazdász. Elárulta, hogy már jóval korábban döntöttek ezek a nők a magánszülészet mellett, és a mélyinterjúk szerint inkább máson spórolnak, a nyaraláson, vagy új helyett használt babaholmi beszerzésével takarítják meg az ehhez szükséges összeget.

„A felmérésben részt vevők közül sokan az állami rendszerben veszik igénybe a kötelező vizsgálatokat, illetve magánrendelésre járnak a választott orvoshoz, akinél a magánklinikai szolgáltatás keretében hozzák világra gyermeküket. A 30-40 ezer forintos vizitdíjakkal és a 30-50 ezer forintos vizsgálati költségekkel számolva akár 300-500 ezer forinttal is több maradhat egy családnál. Ehhez a költségekhez a babaszoba kialakítását, a ruhákat, a babakocsit, az ellátáshoz szükséges eszközöket is hozzá kell számolni.

Az adott árakat figyelembe véve, ha manapság valaki csak a szülésre választja a magánegészségügyet, annak az alapcsomaggal is 1,5 millió forintot kell félretennie a babavállalásra a fogantatástól a születésig számolva.

Akik a minőségi szolgáltatásról nem akarnak lemondani, azoknak a nagy része egyéb módszerekkel fogja ezt az összeget megtakarítani. Már most is látjuk, hogy a magánegészségügyben is inkább kivárnak a halaszthatóbb beavatkozásokkal a betegek, valószínű, hogy a magánszülészetet választók körében is lesz átrendeződés, de csökkenéssel nem számolok, sőt a magánszülések számának kisebb emelkedését jósolom” – zárta Lengyel Lívia. 

(Borítókép:  BSIP / Universal Images Group / Getty Images)

Rovatok