Index Vakbarát Hírportál

A Fidesz-szavazók is egyre nehezebben bírják az inflációt

2022. október 12., szerda 13:26

Már a Fidesz szavazóit is egyre jobban zavarja az infláció – ez derült ki abból a felmérésből, amelyet a Publicus Intézet készített nemrég a Népszava számára.

A lap emlékeztetett arra, hogy augusztusban is elkészítették ugyanezt a felmérést, és akkor még csak a megkérdezettek 39 százaléka mondta azt, hogy súlyos gondot jelent számára az infláció.

OKTÓBERRE AZ Ő ARÁNYUK MÁR 45 SZÁZALÉKRA NŐTT.

Pártpreferenciát nézve akkor és most is nagy különbség mutatkozott az ellenzéki és a kormánypárti szavazók közt. Augusztusban még a kormánypárti szavazók 27 százaléka mondta azt, hogy súlyosan érinti őt az infláció, és 61 százalék mondta azt, hogy érzékelik az inflációt, de az még kezelhető mértékű. 

Ezzel szemben októberben már

a kormánypárti választók 32 százaléka mondta azt, hogy súlyos gond az infláció, és csak 57 százalék vélte úgy, hogy elfogadható a helyzet. 

Az ellenzékiek közt fordított volt az arány: 52 százalék mondta azt, hogy súlyos az infláció, és 47 százalék azt, hogy még kezelhető a helyzet. Nagyjából ehhez hasonló volt az arány a bizonytalan pártválasztók körében is.

A többség elsősorban az élelmiszereknél érzékeli az árak megugrását: ezen a területen a válaszadók 98 százaléka számolt be jelentős áremelkedésről. Az energiaáraknál 78 százalék volt az arány, és ezen kívül az építkezéseknél, lakásfelújításoknál és a bútorok beszerzésében is érzik az áremelkedést a fogyasztók – derült ki a Népszava által ismertetett közvélemény-kutatásból (az intézet a múlt hónapban egy másik, ehhez hasonló témájú felmérést is készített). 

Rovatok