Index Vakbarát Hírportál

Kővel dobált meg egy vonatot egy drogos lengyel férfi Mosonmagyaróvárnál

2022. október 13., csütörtök 11:41

Egy lengyel állampolgárságú férfi májusban, Mosonmagyaróvárnál úgy próbált meg megállítani egy vonatot, hogy a sínpárra állt. A vészfékező vonat elől végül elugrott, majd kövekkel elkezdte dobálni a szerelvény ablakait.

Egy 35 éves lengyel férfi májusban, Mosonmagyaróvár külterületén a sínpár közé állt a Hegyeshalom és Győr közötti vasútvonalon. A közeledő személyvonatot akarta megállítani. A mozdonyvezető 140 km/h-s sebességről vészfékezett, hogy el ne üsse a férfit, aki félreugrott a vonat elől. Valószínűleg fel akart szállni a járműre, és amikor azzal szembesült, hogy az ajtókat nem nyitják ki, kövekkel dobálta meg a szerelvény ablakait.

Az elkövető nyolc ablakot és egy ajtóablakot is betört, miközben az utasok testi épsége is veszélyben volt. A férfi mindkét csuklója megsérült, a vérével pedig a „help” (segítség) angol szót írta fel a mozdony szélvédőjére – áll a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség közleményében.

A vonaton a mozdonyvezetőn kívül 25-30 utas, illetve jegyvizsgáló tartózkodott. A rongálás több mint 3,4 millió forintos kárt okozott.

A férfi véréből kábítószernek minősülő hatóanyagot mutattak ki, tette elkövetésekor bódult állapotban volt.

A Győri Járási Ügyészség a letartóztatásban lévő terhelt ellen közlekedés biztonsága elleni bűntett és rongálás miatt emelt vádat, mely cselekményért négy és fél évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.

Az esetről készült, nyugalom megzavarására alkalmas videófelvétel itt megnézhető:

Rovatok