Index Vakbarát Hírportál

Tizennégy kilogramm kábítószert foglaltak le a rendőrök Győrben

2022. október 15., szombat 16:38

A nyomozók M. Márkot jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki, és előterjesztést tettek letartóztatásának az indítványozására.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága és a Győri Rendőrkapitányság munkatársai kábítószer-kereskedelem bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt szervezték meg két férfi elfogását – közölte a rendőrség.

A tájékoztatás szerint a rendőrök mindkét férfi lakóhelyén október 14-én végeztek kutatást. M. Márk 24 éves győrújbaráti férfi tartózkodási helyén 98 tő kifejlett indiai kendert, valamint műanyag vödrökben tárolva nagy mennyiségű zöld színű, kábítószergyanús növényianyag-maradványt, zacskókba csomagolva kábítószergyanús rózsaszínű tablettákat, valamint a hűtőszekrényből nagyobb mennyiségben kábítószergyanús fehér port foglaltak le.

A növények fejlődését professzionális eszközökkel, infralámpákkal, öntöző- és levegőztetőrendszerrel biztosították.

Ezután a nyomozók kutatást tartottak M. Márk másik győri lakcímén is, aminek során különböző zacskókba csomagolva nagy mennyiségű kábítószergyanús fehér port, rózsaszínű tablettákat, valamint zöld színű anyagmaradványt foglaltak le, ezen a helyszínen is professzionális cannabisültetvény üzemeltetéséhez szükséges eszközöket, gépeket találtak.

Az egyik gyanúsított még szökésben van

Mivel a nyomozáskor információk merültek fel arra vonatkozólag, hogy M. Márk a bűncselekményt bűntársával, Ü. Péter 39 éves győri lakossal együtt követte el, a rendőrök intézkedéseket tettek nevezett személy elfogására is.

Ü. Péter a rendőri intézkedés elől elmenekült, tartózkodási helye jelenleg ismeretlen, vele szemben elfogatóparancsot adtak ki.

Az Ü. Péter győri tartózkodási helyén végzett kutatás során kábítószergyanús fehér port, valamint zöld színű anyagmaradványt foglaltak le. A lakcímen tartózkodott nevezett barátnője is, akit a rendőrök kábítószer birtoklása miatt hallgattak ki gyanúsítottként.

Rovatok