Index Vakbarát Hírportál

Eldőlt Jászberény sorsa, feloszlatták a képviselő-testületet

2022. október 17., hétfő 19:07

Hónapok óta tartó vitát követően ma a jászberényi képviselő-testület elé került a testület feloszlatásáról szóló előterjesztés – derült ki a Demokratikus Koalíció sajtóközleményéből. Erről az elmúlt hetekben ellentmondásos helyi és országos vita alakult ki.

Ahogy arról már az Index is beszámolt korábban, időközi választás kiírásának céljából indítványt nyújtottak be a jászberényi képviselő-testület feloszlatására. A DK-s Gedei Józsefnek a viszonya már hosszú ideje megromlott a települést 2019 óta vezető Budai Lóránt polgármesterrel. Utóbbi elmondása szerint egyáltalán nem beszélnek egymással.

Döntöttek

A DK most arról számolt be, hogy a vita alapvető forrása az volt, hogy korábban a város polgármestere maga is többször kezdeményezte a testület feloszlatását. A most napirendre került előterjesztést Gedei József, a DK képviselője kezdeményezte.

A nyilvánosságra került vádak szerint Gedei az előterjesztést a Fidesz támogatásával kívánta volna elfogadtatni a képviselő-testülettel.

A kezdeményezést végül Gedei Józsefen kívül támogatta maga a polgármester, a polgármester mögött álló úgynevezett ellenzéki szövetség, melyben a Jobbik, az MSZP és a Momentum képviselői ülnek, és egy fideszes képviselő is. Ily módon a többség a testület feloszlatása mellett döntött, és utat nyitott egy későbbi időközi választásnak

– ismertette a Demokratikus Koalíció.

(Borítókép: Komka Péter / MTI)

Rovatok