Index Vakbarát Hírportál

Veszélyes tutaj bukkant fel a Kis-Balatonon

2022. október 17., hétfő 13:05

Az inváziós ellenség a kagylótutaj, amely valójában nem is kagyló, nem is tutaj.

Úszó kagylótutajtól mentesítették a Kis-Balatont Zalavár közelében a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság és a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság munkatársai. Ez a Magyarországon inváziós fajként számontartott, trópusi eredetű növény néhány hete megjelent a tó vizén – írja a ZAOL Zala Megyei hírportál.

Az úszó kagylótutaj az akvaristák és a kerti tavak építői körében közkedvelt, ám a természetes vizekben veszélyes.

A szakemberek most azért láttak munkához, hogy megakadályozzák a szaporodását és az elterjedését: vízhatlan ruhában s gumicsizmában szedték a part közelében úszó növényeket, a beljebb lévőket pedig csónakkal gyűjtötték össze.

Rozner György, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság szakmai vezetője elmondta, hogy az úszó kagylótutaj

olyan felszínborítást képes elérni gyors szaporodásával, ami akár 100 százalékban lefedi a víz felszínét, ezzel pedig komoly kárt jelenthet, mivel egyrészt az itteni, hasonló életmódú, őshonos és védett fajok konkurense, másrészt vízminőségi problémákat is okozhat egy ilyen állomány.

Az úszó kagylótutaj most még nem jelent problémát, de ha elszaporodna, komoly gondot okozna, tette hozzá dr. Baranyai Olga, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság monitoringreferense.

Az özönnövények akkor jelentenek a vízügyi kezelő számára problémát, amikor bedurrannak, elburjánzanak. Akár olyan mértékben elszaporodhatnak az ilyen jellegű, úszó növények, hogy leárnyékolják a vízfelszínt, és oxigéntől zárják el a vízereket, emellett lefolyási akadályt is képezhetnek.

A szakember tájékoztatása szerint az inváziós fajokat egyelőre csak nyomon követni tudják, mert az ellenük való küzdelem költséges és rendkívüli erőfeszítést igényel, ugyanis ha például a gyökerükből egy-két milliméter a vízben marad, akkor abból újabb növény fejlődhet.

Rovatok