Az oktatási központ a megkeresésre úgy reagált, hogy a Kölcsey Ferenc Gimnázium öt elbocsátott tanárán kívül más elbocsátásokról nem tudnak, de a Pedagógusok Szakszervezete szerint ez nem véletlen, szerintük megvárják, amíg a tiltakozó akciók elcsendesednek.
Hétfőn tizenkilenc feketébe öltözött pedagógus állt sorfalat a Herman Ottó Általános Iskola előtt. Az első óráikat nem tartották meg, ezzel ők is csatlakoztak a polgári engedetlenségi akciókhoz. A kezükben tartott feliratokkal pedig azt üzenték a diákjaiknak, hogy nem ellenük vannak, hanem értük állnak ki.
Van nekünk a kollégák között egy mondás: holnap még jövök. Ennyit tudok még ígérni, hogy holnap még jövök
– fogalmazott az egyik tanár az RTL Híradójának. Az iskola tanárai először vettek részt polgári engedetlenségben, idáig sztrájkoltak, ám úgy érzik, ez már nem elég.
Korábban, ahogy arról az Index beszámolt, a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban öt tanár elbocsátottak, miután a tankerületi központ figyelmeztetését figyelmen kívül hagyva polgári engedetlenségi akciókban vettek részt. Ennek ellenére továbbra is számtalan tanár választja a véleménye kinyilvánításához ezt a formát. Gábor Judit, a Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium pedagógusa már ötször vett részt polgári engedetlenségben, de a figyelmeztető levélen kívül más retorzió nem érte:
A múltkori meghirdetett sztrájknapon már az ötödik alkalommal polgári engedetlenkedtem. Nem tudom, hogy most kivár az oktatáspolitika, vagy esetleg felülírja az előző döntését, hogy egy ilyen polgári engedetlenség miatt a munkanemfelvétel után ez a legjobb megoldás, hogy akkor kirúgják az embereket
– fogalmazott a híradónak a tanár, aki hozzátette, hogy örülne neki, ha már a problémákról beszélnének, nem pedig a szankciókról.
A Klebelsberg Központ a megkeresésre úgy reagált: a Kölcsey Ferenc Gimnázium öt elbocsátott tanárán kívül más elbocsátásokról nem tudnak.
A Pedagógusok Szakszervezete szerint ez nem véletlen, szerintük megvárják, amíg a tiltakozó akciók elcsendesednek, mert érzik, hogy amit csináltak, csak olaj volt a tűzre.
(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)