Index Vakbarát Hírportál

Középiskolás lányokat kényszerítettek prostitúcióra Szegeden

2022. október 18., kedd 11:08

Fiatal lányokat prostitúcióra kényszerítő három nő és három férfi ellen emeltek vádat Szegeden – közölte a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője.

A hat elkövetőt minősített emberkereskedelem bűntettével és részben kitartottság bűntettével vádolják.

A vádirat szerint az egyik férfi kihasználta a középiskolai évei végén járó sértett kiszolgáltatott élethelyzetét, felé táplált érzelmeit, és a fiatal lányt külföldi munkavállalás ürügyén elvitte a szegedi házaspárhoz, akiknek prostitúciós tevékenység folytatására eladta egy autóért cserébe.

A házaspár ezután a lányt különféle válogatott fenyegetésekkel és veréssel kül- és belföldön prostitúcióra kényszerítette. A házaspár az MTI szerint 2017 februárjától mintegy fél éven át a sértettet különböző oldalakon hirdette, a szexuális szolgáltatáshoz lakásokat bérelt, és azt felügyelte, a sértett pénzét elvette.

Megszöktették, majd újabb bajba keverték

A lányt ebből a helyzetből látszólag kimentette egy magyar férfi, aki Bécsben – szerelem színlelésével és jobb élet ígéretével – segített neki megszökni. Valójában azonban a sértett ezután hónapokon keresztül a szorult helyzetét kihasználó férfinak dolgozott, és a prostitúcióból származó pénzt neki kellett átadnia.

A súlyos egészségkárosodást szenvedő sértettet ebből a helyzetből őt megsajnáló ismeretlenek mentették ki.

A nyomozók feltárták, hogy a szegedi házaspár és lányuk más sértettet is futtatott éveken keresztül jellemzően Németországban és belföldön, valamint még egy nő prostitúciót szervező tevékenységére is fény derült.

Ebben a cikkben a szexuális visszaélés a téma. Kérjük, olvassa el erről szóló írásunkat is!

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, hívja az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes, 06 (80) 20-55-20-as számon.

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06 (80) 505-101-es telefonszámon.

Rovatok