Index Vakbarát Hírportál

A dinoszauruszokat is túlélte, most a kihalás szélén áll ez a ritka halfaj

2022. október 19., szerda 07:00

Hiába élte túl a dinoszauruszokat is az élő kövületként is emlegetett pataksügér, most a kihalás szélére sodródott a földtörténeti ókorból származó faj.

A legelterjedtebb 65 millió évvel ezelőtt lehetett, és most az emberi tevékenység miatt került a kihalás szélére – írja a Pecaverzum az Euronews tudósítása alapján.

Falka István biológus szerint a pataksügér Románia egyetlen folyójában, a Kárpátok déli láncai közötti Valsanban él. A világ egyik legritkább fajának számít a különleges hal. A szakértők menedékhelyeket alakítanak ki az utolsó egyedeknek, de Falka István szerint ez csak arra elég, hogy az idővel versenyezzen Európa, amikor a pataksügér megmentéséről van szó.

Sok összetevős a képlet

Mircea Marginean ökológus hangsúlyozta: még ebben a folyóban sem mindegy, hogy hol alakítják ki a pataksügér számára a rezervátumot. Több tényezőnek kell ideálisnak lennie ahhoz, hogy az állomány szaporodni tudjon.

Alex Gavan, a projekt alapítója szerint a pataksügér nagyon érzékeny a környezetszennyezésre, ezért ahol megmarad, ott biztosan tiszta a terület.

Amennyiben ezt a halat sikerülne megmenteni, az a helyi ökoszisztéma megmentését is jelentené.

Jó hír, hogy eddig 15-re becsülték az egyedszámot, de a kutatók 57 példányt találtak a terület részletes felmérésekor. Alex Galvan szerint ez a kis szám valójában nagynak számít, mert a hatvanas évektől egészen mostanáig soha nem találtak egyetlen tudományos mintavételi művelet során sem ennyi pataksügért. Ettől még ugyanúgy a kihalás fenyegeti, azonban nem mindegy, hány példányból kell elszaporítani a populációját.

Rovatok