Több mint negyedszázada az egyik legismertebb hazai borász idősebb Takler Ferenc, akinek fiai, András és Ferenc is szorgalmasan viszik tovább a családi tradíciót. Taklerék a szekszárdi dombok között nemcsak borászattal, hanem vendéglátással is foglalkoznak. Munkatársunk, kihasználva a vénasszonyok nyarát, látogatást tett a Decsi-szőlőhegyen.
Rafinált címe van a Takler Kúriának, hiszen a szekszárdi borbirtok csak helyrajzi szám és GPS-koordináták alapján érhető el. Egy szó, mint száz: aki még nem járt a Decsi-szőlőhegyen, alaposan elkavarodhat Őcsény vagy Decs felé. Pedig milyen egyszerű lenne feltüntetni, hogy a kúria Szekszárd központjától kilenc kilométerre délre található az 56-os út mentén. Persze az is megeshet, hogy a hiba az én készülékemben van.
A szekszárdi dombok ölelésében fekvő borbirtokon sajátos szimbiózisban él együtt a borgazdaság a vendéglátással. A látogató már az első percekben beavatottnak érezheti magát, hiszen a panzió szomszédságában van a szőlőfeldolgozó, a palackozó, a gótikus étterem és az átrium mellett az iroda, az emeleten a wellnessrészleg, no meg az egész birtok alatt a középkori hangulatú pincerendszer.
A recepciónál pedig azonnal bormustrába lehet fogni. Ahogy a gyanútlan vendég ujja megpihen egy Takler Trió címkéjén, a recepciós fiatalember hamiskás mosollyal megkérdezi:
Miért éppen trió?
Illik ilyenkor gondterhelt arcot vágni, hümmögni, mintha a kérdés kifogna a városi emberen. A recepciós türelmesen vár, hogy szépen, naivan besétáljak a csapdájába. De nem teszem meg a szívességet:
Sokan azt hiszik, hogy a trió három borfajta házasítását rejti, pedig nem, hanem a három Taklert: idősebb Takler Ferencet, Takler Andrást és ifjabb Takler Ferencet.
Amaz elismerően bólint, és már mindenki, a pult mögött ülő két hölgy is azt hiszi, ezzel vége a rögtönzött vetélkedőnek, amikor visszakérdezek:
Akkor hát enyém a bor?
A bámészkodó vendégek egyébként bármikor belebotolhatnak az egyik Takler fiúba, leginkább Andrásba (1976), akinek a kúria földszintjén van az irodája. Ottjártamkor nyitva állt az ajtaja, és hallani lehetett, hogy az étteremről beszélgetnek. Picit rosszmájúan megjegyezhetném, hogy van mit, mert az ételek bár kitűnőek, de kissé borsos árúak, az étlapon szereplő főételek közül a legolcsóbb éppen csak ötezer forint alatti. Értem én, hogy igényes konyha, borgasztronómia meg minden, de azért mégiscsak lehetne egy-két hétköznapibb fogás is, kevésbé flancos.
Idősebb Takler Ferenc (1950) története valódi sikersztori, pedig nagyon nem úgy indult. Sváb őseit az 1760-as években, Mária Terézia uralkodása alatt telepítették be Szekszárd környékére. Szorgalmas parasztemberek voltak, akik a földből és a szőlőből éltek.
Ferenc apja kuláklistára került, osztályidegen lett nyolc hektár miatt. Folyamatosan agitálták, vegzálták, hogy lépjen be a téeszbe. Persze önkéntesen.
A család 1960-ig önellátó gazdálkodást folytatott, anyja csak négy dologért küldte fiát a boltba: sóért, cukorért, élesztőért és cikóriakávéért. Életüket a katolikus hit is meghatározta. A templomban a gyerekek minden héten kaptak egy színes kártyát, amiből ötvenegyet kellett a karácsonyfára tűzni, hogy lássa a Jézuska, részt vettek a vasárnapi miséken.
A család kifosztásának utolsó menete 1978-ra datálódott, amikor elvették a házukat a kerttel, gazdasági épületekkel, ólakkal együtt. Huszonnyolc éves korában feleségével, két gyermekével szinte a nulláról kellett újrakezdenie. Az isten háta mögött vettek egy leégett, üszök lepte tanyát. Krónikus pénzhiány közepette fogott a szőlőtermesztésbe. Hosszú, reménytelen évek után csak 1987-től válhatott végre magánvállalkozóvá, ahogy Tallián Hedvig a Takler című könyvében (2019) utóbb kommentálta döntését:
Leváltam az állami emlőről, otthagytam a szocialista foglalkoztatót – így segítve az államon.
Egy hektáron kezdte a Decsi-szőlőhegyen, ahol ma is van a birtokközpont. Egy régi, 1927-ben épült pincében erjedtek az első Takler-borok, ekkor még csak kadarkát, kékfrankost, szekszárdi bikavért és cabernet franc-t palackoztak. A munkálatokba az évek során bekapcsolódtak a fiai is. A nagyobbik, András ugyanebben a kötetben így vallott apjáról:
Apu kemény ember, kiereszti a mondatokat, aki nem ismeri, félreértheti. Megosztó. Szeretik, tisztelik az eredményeiért. De néha kóstolókon, amikor kifejti a véleményét, olyan, mintha ő lenne a borvidék elnöke. Látszik az arcokon, hogy azt gondolják, mit képzel magáról. Őt így kell elfogadni; a stílus egy dolog, a lényeg, hogy ki mit tesz le az asztalra, milyen bort milyen szellemiségben, és hogy Szekszárdért dolgozik-e.
Idősebb Takler Ferenc 2004-ben nyerte el az Év Bortermelője elismerést, 2019-ben pedig a birtok megkapta a Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka címet is. Vezetékneve márkanév.
A 2000-es évek elején voltak az első szőlőtelepítéseik. Egyik csúcsboruk, a Primarius (merlot) alapanyaga a Görögszóban, a Strázsa-hegyen és a Felső-Cinkán található szőlőkből származik. De ekkortájt született pincészetük másik emblematikus vörösbora, a Regnum is, amely merlot és cabernet franc cuvée.
Ma nyolcvan hektáron termelnek szőlőt a borvidék legszebb dűlőiben. A két legtávolabbi szőlőültetvény – Szenta-hegy és Leányvár – között huszonöt kilométer a távolság.
Az idősebb Takler bruttóban számolja a területet, a fiúk inkább nettóban. Ifjabb Takler Ferenc (1979) szerint ez attól függ, hogy beleszámolják-e a sorok végi fordulókat.
A borbirtokon soha nincs vége a fejlesztésnek. 2002-ben újították fel az addig romosan álló ősi sárközi tanyát, 2003-ban készült el a máig szőlőfeldolgozóként működő épületrész, majd 2007-ben a befejező szárny a palackozóval, irodaszinttel, kóstolóteremmel és a panzióként működő szobákkal. 2012-ben megvásárolták a szomszédos, XIX. század végén épült, verandás tanyát, amelyet Fecsketanyának neveztek el. Aztán 2015 tavaszán régi álmuk valósult meg, amikor megnyitották a vendégek előtt a Takler Kúriát.
Ahogy András megfogalmazta, sikereik kulcsa a jó munkamegosztáson alapszik, hiszen mindegyiküknek van saját reszortja. Apjához a gazdasági vezetés tartozik, ifjabb Takler Ferenc a szőlőkért és a borokért felel, míg övé a marketing és a napi ügyintézés. A stratégiai döntéseket viszont együtt hozzák.
Hosszú évek óta a családi vállalkozás fő borásza ifjabb Takler Ferenc, a megalkuvás nélküli borok készítője, aki minden évben igyekszik gondosan megválasztani a szüret idejét, elkerülve a túlérést. Az sem mindegy, hogy milyen idős a szőlőtőke, mert, mint mondta:
A fiatalabb szőlő gyümölcsös, testes, buja, magasabb alkoholtartalmú bort ad, az idősebb tőkékről pedig többrétegű, zamatgazdagabb, fineszesebb borok születnek.
Míg az augusztus szárazságot, a szeptember bő csapadékot hozott, idén októberben a vénasszonyok nyara tartogatott meglepetéseket. Borozgatáshoz ezért a háziak a hangulatos átriumot ajánlják. A csillagos ég alatt amúgy is jobban esik a kékfrankos.
A családi vállalkozás nem csak vörösben látja a világot, a piac igényeihez alkalmazkodva egyre bátrabban nyitnak a fehérborok felé, például rajnai rizlinget, sauvignon blanc-t, királyleánykát kínálva. Utóbbiból már gyöngyözőboruk is van.
András szerint manapság nem lehet nagyokat álmodni. Ha exportpiacokhoz tudnak jutni, és meg tudják tartani a hazai jelenlétet, akkor nem lesz baj. Másrészről azt vallja, hogy sokkal tudatosabban kell bort készíteni.
Nagyot fordult a világ, a fogyasztók a hosszabb érlelési idejű, több fát igénylő borok helyett inkább a modernebb, gyümölcsösebb fajtákat kedvelik.
Emellett tervezik, hogy leépítik az ezerötszáz forintos áruházi vonalat, mert a jövőben kevesebb bort szeretnének készíteni, de azt tisztességesebb haszonnal.
Sajnos a tizenegyszeres gázár és a hétről hétre emelkedő alapanyagárak miatt még az sem biztos, hogy nem kell bezárnunk januártól
– teszi hozzá a nagyobbik Takler fiú, aki bízik azért a mai lehetetlen helyzet jobbra fordulásában, de leginkább magukban.
(Borítókép: A három Takler: ifjabb Takler Ferenc, idősebb Takler Ferenc és Takler András. Fotó: Kovács Richárd / Takler Pince Borászati Kft.)