Index Vakbarát Hírportál

Tizennégymillió forintnyi hamis ruhára csapott le a NAV

2022. október 25., kedd 09:58

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai 14 millió forint értékű hamis ruházati terméket találtak egy autóban az M7-es autópálya Fejér megyei szakaszán.

A NAV kedden közölte az MTI-vel, hogy a pénzügyőrök egy román rendszámú járművet ellenőriztek, és az utasterében lévő fekete zsákokból különféle márkajelzésű hamis ruhák, cipők és övek kerültek elő. A sofőr azt mondta, hogy a zsákokat postacsomagként szállítja, de nem tudja, hogy mi van azokban – írták.

Az előzetes szakértői vélemény szerint az áru hamisítvány, azokat a védjegy tulajdonosának engedélye nélkül hozták forgalomba – tették hozzá.

A hamis terméket lefoglalták, és iparjogvédelmi jogok megsértése miatt eljárást indítottak – áll a NAV közleményében.

Az ellenőrök legutóbb több mint 13 millió forintot érő hamis sapkákat és sálakat találtak fekete zsákokba rejtve egy Olaszországba tartó román furgonban, szintén az M7-es autópálya Fejér megyei szakaszán. A sofőr akkor azt mondta, nem tudta, hogy az áru hamis.

Rovatok