Index Vakbarát Hírportál

Vitézy Dávid: A buszosok béremelésének mértéke a költségvetési mozgástértől függ

2022. október 27., csütörtök 06:57

A közlekedési államtitkár az ATV Egyenes Beszéd című műsorában úgy fogalmazott, hogy a bérmegállapodás szerinti 5 százalékos emelést biztosan megkapják, a további attól függ, hogy költségvetési szempontból hogyan alakul az év.

Mint megírtuk, a keddi kétórás figyelmeztető sztrájkkal a Szolidaritás Autóbusz-Közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) az idei tízszázalékos bérfejlesztés mellé további tízszázalékos alapbéremelést, a jövőre ígért öt százalék helyett húsz százalékot szeretne elérni. Dobi István, a szakszervezet elnöke szerint ez a negyven százalék a jelenlegi inflációs ütem mellett éppen csak elegendő lenne a reálkereset vásárlóértékének megőrzéséhez.

Vitézy Dávid az ATV-n azt mondta, hogy a sztrájk miatt mindössze a járatok 1 százaléka maradt ki. A közlekedési államtitkár emellett kiemelte, hogy folyamatosan tárgyalnak a szakszervezetekkel.

Több érvényes megállapodás van, ez egy olyan időszakban született, amikor más dinamika jellemezte a gazdaságot, ebben 5, majd 10 százalékos béremelés szerepel

– mondta, majd hozzáfűzte, hogy egyelőre úgy látják, a bérmegállapodás szerint 5 százalékos emelés biztosított, a többi azonban attól függ, hogy költségvetési szempontból hogyan alakul az év.

Az elszabadult energiaárak csak a MÁV-nál nyolcszorosára emelték az áramfogyasztási költségeket, mindez az állami tömegközlekedésnél is takarékoskodást indukált, úgy látja, a fenntartásra idén 100 milliárd forint pluszra lesz szükség.

Ahol lehet, spórolunk, de nyilvánvaló, hogy a gazdaságnak működnie kell, a vonatoknak, buszoknak járniuk kell

– húzta alá, majd kiemelte, hogy nem céljuk az árak emelése. „A cél az, hogy a tömegközlekedés versenyképességét az autózással szemben fenntartsuk” – fogalmazott.

Vitézy Dávid elmondta, hogy a már zajló kivitelezések, főleg, amik energiahatékonysági megtérülése jelentős, nem maradnak el, ezek a források 2023-ig biztosítva vannak. 

Mindemellett látják, hogy túl nagy terhelés van a távolsági tömegközlekedés alkalmazottjain, aminek egyik elsődleges oka a szakemberhiány. Ennek megoldására tesznek lépéseket: csökkentik az átképzések költségét és leegyszerűsítik, hogy könnyebb legyen a szakmába belépni. „Az Országgyűlés elfogadta azt a törvényt, amely szerint 2023-ban létrejön a közlekedésszervező, ennek az lesz a dolga, hogy egységes menetrendet és tarifarendszert biztosítson” – hangsúlyozta az államtitkár. Az egyik céljuk, hogy az agglomerációban is egy közös bérlettel lehessen vonaton, buszon utazni, ahogy ez a főváros határain belül a Budapest-bérleteknél működik. 

(Borítókép: Vitézy Dávid 2022. október 26-án. Fotó: Krizsán Csaba/MTI)

Rovatok