Index Vakbarát Hírportál

Marihuánát termesztett a nádasban egy hódmezővásárhelyi férfi

2022. október 28., péntek 12:55

Idén május és október között egy nádasban termesztett marihuánát egy hódmezővásárhelyi férfi. A nyomozók négy kilogramm drogot, több mint 12 millió forintot és 8 kifejlett növényt foglaltak le.

Négy kilogramm marihuánát foglaltak le a rendőrök egy hódmezővásárhelyi férfi otthonában – közölte a rendőrség a honlapján pénteken.

A megalapozott gyanú szerint egy 47 éves férfi idén május és október között Szegvár külterületén, egy nádasban indiai kendert termesztett. A nyomozók a feltételezett elkövető hódmezővásárhelyi lakásán mintegy négy kilogramm, zacskóba porciózott marihuánát és több mint 12 millió forintot, a termesztési helyen pedig további 8 kifejlett növényt foglaltak le.

A rendőrök a férfit elfogták és előállították a Szentesi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták. Ellene kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A rendőrök a feltételezett dílert őrizetbe vették, és az ügyészségen kezdeményezték a letartóztatását.

Rovatok