Index Vakbarát Hírportál

Megállapodott a főváros és a Magyar Autóklub a pesti alsó rakparttal kapcsolatban

2022. október 29., szombat 09:53

Megállapodás született a főváros és a Magyar Autóklub (MAK), valamint több civil érdekvédelmi és szakmai szervezet között, melynek értelmében a Főváros az érintettek álláspontját szem előtt tartva valósítja meg a pesti alsó rakpart fejlesztését.

Az október 27-én aláírt nyilatkozat alapján a részt vevő szervezetek mindegyike támogatja a pesti alsó rakpart fejlesztését, méghozzá úgy, hogy a főváros figyelembe veszi a MAK és a nyilatkozatot aláírók javaslatait, illetve vállalja, hogy a rakpart fejlesztése során tekintettel lesz a közlekedési hálózat egészének működésére – olvasható a Magyar Autóklub MTI-nek elküldött közleményében.

Így első lépésben csak a korszerűsítés azon elemeit valósítja meg, melyek nem befolyásolják a rakpart közlekedési hálózatban betöltött jelenlegi szerepét.

Valamennyi partner támogatja továbbá, hogy egyeztetéseket követően forgalomkorlátozással járó tesztidőszakok valósuljanak meg. Mindemellett Budapest – a szervezetekkel közösen kidolgozandó normák alapján – úgynevezett monitoringrendszert állít fel a próbaidőszakok eredményeinek értékelésére.

A Fővárosi Önkormányzat ígéretet tett arra is, hogy a pesti alsó rakpart felújításának második üteme csak akkor valósul meg, ha a forgalmi tapasztalatok és az egyéb tényezők bizonyítják a közlekedési hálózat működőképességét ebben a formában.

A MAK továbbra is azon munkálkodik, hogy az pesti alsó rakpart fejlesztése az autósok igényeinek és elvárásainak megfelelően folytatódhasson – olvasható a kommünikében.

Rovatok