Index Vakbarát Hírportál

Kilenc vármegyére adtak ki figyelmeztetést

2022. október 29., szombat 15:58

Az Országos Meteorológiai Szolgálat tíz megyére adott ki figyelmeztető előrejelzést tartós, sűrű köd miatt. Jelen helyzetben úgy tűnik, hogy a Kőszegi-hegység csúcsán lesz ma a legkellemesebb a hőmérséklet, akár a 20 fokot is elérheti.

Párás, ködös idővel indult a szombat, és napközben is sokfelé borongós, párás időre számíthatunk, csak kevés helyen – főként délnyugaton – süthet ki a nap. Számottevő csapadék nem várható, de szitálás, ködszitálás kialakulhat. Az Időkép szerint gyenge, mérsékelt marad a szél. 

Délután 11–20 fokra van kilátás, a naposabb tájakon mérhetjük a legmagasabb értékeket.

Vasárnap is párás, ködös reggelre ébredhetünk, helyenként ködszitálás ismét kialakulhat. Számottevő csapadék ugyanakkor továbbra sem várható. Napközben naposabb, illetve borongós, szürke, párás tájak válthatják egymást, akár kis távolságon belül is.

Több napsütésre a nyugati, délnyugati országrészben van esély. Nem lesz jelentős a légmozgás. Délután 12–21 fokra van kilátás, ismét a naposabb tájakon számíthatunk melegebb időre.

Kiadták a figyelmeztetést köd miatt

Az Országos Meteorológiai Szolgálat kilenc vármegyére adott ki elsőfokú, citromsárga figyelmeztetést tartós, sűrű köd miatt. A kialakult időjárási helyzet miatt a látótávolság pár száz méteres lehet

Mint írják, elsősorban a magasabban fekvő, felhőben lévő dombvidéki, hegyvidéki területeken egészen az időszak végéig tartósan korlátozott látási viszonyok várhatók. Síkvidéken ezek átmeneti javulását követően ma este, éjjel ismét leginkább a Dunántúl nyugati, déli megyéiben számíthatunk tartós, helyenként sűrű köd képződésére, terjeszkedésére.

Vasárnap napközben a köd újfent egyre többfelé ritkul, illetve rétegfelhőzetté alakul át.

Akár 20 fok is lehet a hegyen

Az OMSZ egy Facebook-posztjában arról ír, hogy az ország legnagyobb részén az alacsony szintű rétegfelhőzet visszafogja a melegedést, így síkvidéken ma is többnyire 15 fok körül vagy az alatt alakul a csúcshőmérséklet. Magasabb csúcsaink a felhőtenger felett vannak, így ott nincsen akadálya a melegedésnek. Nyugat felől a magasban tovább melegedett az idő, így az inverzió felett néhány száz méteren (~ 925 hPa – nagyjából 700-800 méteren) jóval magasabb a levegő hőmérséklete. 

Így fordulhat elő, hogy a Kőszegi-hegység csúcsán 20 fok körül alakul a hőmérséklet.

Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint szombaton időjárási front nem lesz felettünk, de a magasban tovább zajló melegedés hatására a melegfrontra érzékenyek körében migrén, fáradékonyság, dekoncentráltság, tompaság jelentkezhet. 

Az Időkép arra is felhívja a figyelmet, hogy a párás, ködös időben nagyobb a megfázás veszélye.

(Borítókép: Komka Péter / MTI)

Rovatok