Index Vakbarát Hírportál

Újabb házkutatást tartott a NAV a lottónyertes polgármesternél

2022. október 30., vasárnap 16:42

Újabb házkutatást tartott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a kompolti önkormányzatnál, amelynek polgármestere korábban azzal magyarázta hirtelen meggazdagodását, hogy gyakran nyer a lottón.

Október 18-án megint akciózott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a kompolti polgármesteri hivatalban, ahol egészen reggel 9 órától este 8 óráig töltöttek le adatokat a hivatal szerveréről – írja a Blikk.

A lap információi szerint az adóhatóság egy olyan 200 millió forintos pályázat után nyomoz, amelyből az önkormányzatnak felzárkóztatási programot kellett volna szerveznie. A nyomozók azt vizsgálják, megalapozottak-e azok az információk, amelyek szerint a programokból nem lett semmi, és csak lepapírozták, jelenléti íveket kreáltak, fotókat csatoltak a felzárkóztatási program meg nem történt eseményeiről. Az adóhatóság most ezeket az elektronikusan küldött dokumentumokat kereste.

Balázs Zoltán, a település polgármestere megerősítette, hogy a hivatalban jártak a nyomozók, ami már a második alkalom volt az után, hogy korábban a papíralapú dokumentumok másolatait vitték el. 

Egyesek azt gondolják, nem vagy pedig hibásan valósult meg a pályázat. Azt nem tudom, hibáztunk-e, de az biztos, hogy minden kollégám a legjobb tudása szerint dolgozott rajta. Vannak, akik a szociális bérlakások felújítását és a közösségi házépítést kérik rajtunk számon

– fogalmazott a kompolti városvezető a lapnak, majd hozzátette, valójában az történt, hogy az elszállt építőanyagárak miatt minisztériumi és igazságügyi szakértőknek újra kellett számolniuk a költségeket, és csak most tudják elkezdeni az építkezést, amit a tervek szerint jövő év végére fejeznek be.

Mint megírtuk, Balázs Zoltánt jó ideje bírálják a helyiek jó anyagi helyzete miatt. Korábban azzal magyarázta anyagi gyarapodását, hogy gyakran nyer a lottón, most azonban azt mondta, ironizált, amikor ezt a kijelentést tette. A negyvenedik születésnapján készült elhíresült fényképről, amelyen a tortáját egy meztelen nővel szolgálták fel, azt mondta: szűk baráti köre lepte meg vele, és bár szerinte lehet vitatni, hogy jó ötlet volt-e, vállalja, mivel elmondása szerint nagy rajongója a női nemnek.

Rovatok