Index Vakbarát Hírportál

Jogerősen is bűnös az MSZP csepeli választókerületi elnöke

2022. november 3., csütörtök 11:51

Szenteczky János szocialista politikus a csepeli vagyonkezelő egykori vezérigazgatójaként jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettet követett el.

Folytatólagosan és szándékosan elkövetett hűtlen kezelés miatt, a csepeli lakásmutyibotrányként elhíresült ügyben jogerősen elítélték Szenteczky Jánost, a csepeli vagyonkezelő Csevak Zrt. egykori vezérigazgatóját, az MSZP korábbi csepeli elnökét. A hírt Csepel polgármestere, Borbély Lénárd közösségi oldalán erősítette meg.

A csepel.info helyi lap értesülése szerint – bár felfüggesztett börtönt javasolt az ügyészség – a politikust a bűnügy óta eltelt 12 év miatt végül csak hatszázezer forintos pénzbüntetés megfizetésére kötelezték. 

A jogerős ítélet harmadfokon született, fellebbezési lehetőség nincs.

Amint arról az Index is beszámolt, még 2012-ben jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsította meg a rendőrség Szenteczky Jánost, Csepel akkori kerületi elnökét.

Szenteczky János az önkormányzati tulajdonú Csepeli Vagyonkezelő (Csevak) Zrt. vezérigazgatójaként annak ellenére fizettette ki a beruházási igazgató korengedményes nyugdíjazását közpénzből, hogy azt a tulajdonos önkormányzat képviselő-testülete kétszer is elutasította, így több mint négymillió forintos kárt okoztak a csepeli adófizetőknek, és a rendőrség szerint ezzel a volt vezérigazgató jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettét követte el.

A csepel.info arról is ír, hogy a rászorulók helyett kivételezett emberek, közöttük Cs. Mihály akkori rendőrkapitány kaptak titokban és törvénytelenül szociális bérlakásokat. Ezeket a lakásokat törvényesen kizárólag rászorulóknak és kizárólag lakáspályázaton lehetett volna kiutalni. A szociális lakásokat közpénzből felújították, mielőtt a bérleti jogot átadták a kivételezetteknek, akik fél évvel a bérleti jogviszony megszerzése után a piaci ár egyharmadáért megvették, majd azonnal el is adták azokat – immáron a piaci árnak megfelelő összegért.

(Borítókép: Borka Szász Tamás [j1] önkormányzati képviselőjelölt, Szenteczky János polgármesterjelölt [k] és Mesterházy Attila, az MSZP elnöke 2010. augusztus 24-én. Fotó: Beliczay László / MTI)

Rovatok