Index Vakbarát Hírportál

A bolsevik puccsban semmi sem úgy történt, ahogy azt 38 évig tanították

2022. november 7., hétfő 05:41

105 éve, 1917. november 7-én Oroszországban nem dördültek el az Auróra cirkáló ágyúi és valójában nem ostromolták meg a Téli Palotát sem. Akkor mi az igazság? Miért november 7-ét nyilvánította állami ünnepnek a kommunista rezsim március 15-e helyett? Kérdéseinkre Kovács Örs, a Rubicon Intézet tudományos munkatársa válaszolt.

Mi történt 1917. október 25-én (a Gergely-naptár szerint november 7-én) Péterváron?

Nem csak az Auróra cirkáló ágyúi nem dördültek el 1917-ben, hanem a Téli Palotát sem ostromolták meg, és egyáltalán, a legtöbb dolog nem úgy történt, ahogy évtizedeken át tanították.

A forradalom napján Pétervár élte mindennapi életét, a villamosok jártak, a színházakban és éttermekben pedig telt ház volt, miközben bolsevik vörösgárdisták szállták meg a város stratégiai pontjait, és közölték az ott szolgálatot teljesítő katonákkal, hogy le vannak váltva.

A hadsereget felőrölte a világháború, a parasztoknak elegük volt a megoldatlan földkérdésből, a munkások sztrájkhullámokkal reagáltak az életkörülmények romlására. A birodalom peremvidékein a különböző népek és nemzetiségek önkormányzatot vagy teljes függetlenséget követeltek. Ebben a helyzetben – lényegében hatalmi űr alakult ki – vált lehetségessé, hogy egy jól szervezett kisebbség, az Oroszországi Szociáldemokrata Párt önállósult bolsevik frakciója államcsínnyel átvegye a hatalmat. Ennek lehetőségét Lenin ismerte fel.

A Kerenszkij vezette ideiglenes kormány Kornyilov tábornok katonai diktatúrájától tartott. Ezért felszólított minden pártot, hogy keljen Pétervár védelmére, s ezzel lehetővé tette a bolsevikoknak is, hogy visszatérjenek az illegalitásból. Akik szovjet kormányzatot követeltek, azok ezen nem bolsevik kormányt, hanem valamennyi baloldali, szocialista jellegű párt közös kormányzását értették. Lenin egy felkeléssel akarta kész helyzet elé állítani a szovjetkongresszust, hogy elkerülje a közös kormányzást. 1917. október 25-én a pétervári katonai bizottság fegyveresei (tíz-tizenötezer munkás, matróz és katona) megszállták a stratégiai pontokat, este pedig az Ideiglenes Kormány kezén lévő utolsó épületet, a Téli Palotát is békésen bevették. Az akciónak mindössze öt halálos áldozata és több sebesültje volt.

Ezzel megtörtént a hatalomátvétel a hatalmi űrben.

Azaz egy jól szervezett, erőszakos kisebbség ragadta meg a hatalmat, amely diktatúrát vezetett be. A bolsevikokkal szemben hamarosan felkelések sora robbant ki, és Oroszország véres polgárháborúba süllyedt.

Minek nevezzük hát az akkori eseményeket: forradalomnak vagy inkább bolsevik puccsnak?

Egyes történészek úgy vélekedtek, hogy a bolsevikok 1917 őszén tulajdonképpen ellenforradalmat hajtottak vég­re. A cári rendszer 1917-es februári megdöntése teljes szabadságot biztosított valamennyi párt és társadalmi egyesület számára. Lenin is úgy látta, hogy 1917 elején Oroszország a világ legszabadabb országává vált. Az októberi forradalom viszont újra megszilárdította az orosz történelem legősibb társadalmi-politikai jellegzetességeit. A különbség abban állt, hogy

a cár helyett a kommunista párt egyszemélyi vezetője gyakorolta a teljhatalmat.

A párttagság lett az új nemesség, így a bolsevik hatalom megszilárdulásával párhuzamosan a taglétszám folyamatosan nőtt. Sokan védelmet és megélhetést reméltek ettől, és olykor ez tényleges kiváltságokkal is járt. Így alakult ki az úgynevezett nómenklatúra. A falvak lakossága pedig jobbágyi mivoltához hasonlóan jogfosztott és szegény maradt, a bevezetett belső útlevelek rendszere pedig megtartotta a röghöz kötést is.

Milyen következményekkel járt a világra a bolsevik hatalomátvétel?

A bolsevikok vezetői sorra megszegték ideiglenes szövetségeseiknek tett ígéreteiket. Kezdetben földosztást hajtottak végre, hogy aláássák a régi hatalmi elit, a nagybirtokos réteg anyagi bázisát, és megtörjék politikai befolyásukat. Hosszabb távon a földek államosítása volt a céljuk, ezért a felosztott birtokok gyakran nem nyújtottak megélhetést. Békét ígértek – amelyet Breszt-Litovszkban a németeknek átadott hatalmas területi engedmények árán megvalósítottak –, de diktatúrájukkal többéves polgárháborút robbantottak ki. Már 1917 végén létrehozták a CSEKÁ-t (Oroszországi Különleges Bizottság, egyenlő állambiztonság) azzal a nem titkolt céllal, hogy legyen egy olyan szervezet, amely alkalmas a bolsevik hatalom ellen fellépők megfékezésére és likvidálására. A munkások sztrájkjait felszámolták, s munkásellenőrzés helyett államosították a gyárakat. A nemzetiségek önrendelkezési jogánál pedig jóval fontosabbnak tartották államuk gazdasági és katonai érdekeit, s mindent elkövettek, hogy az egykori cári birodalom nem orosz népeit továbbra is az orosz fővárosból kormányozzák. Ezzel pedig

mintát adtak az 1945 után bekövetkezett szovjet megszállás alá került országokban a kommunista hatalom kiépítésére és működtetésére is.

A soha be nem következett – bár várt – világforradalom helyett erőszakkal kezdődött meg mindenütt a szocializmus megvalósítása. Ezen a módon ment végbe a kapitalista piacgazdaság és a demokratikus intézmények felszámolása és a szocializmus nemesebb céljai (például a jobb élet- és munkakörülmények, társadalmi egyenlőség) éppen a véres módszerek miatt váltak hiteltelenné.

Magyarországon 1950-től egészen 1988-ig kötelezően ünnepelni kellett a Nagy Októberi Szocialista Forradalmat. 1950-ben november 7-ét állami ünneppé nyilvánították. Miért volt fontosabb a kommunista rezsimnek március 15-e helyett november 7-ét ünnepelni?

„1917. november 7. napján Oroszország munkásosztálya, szövetségben a dolgozó parasztsággal és az elnyomott népekkel, Lenin és Sztálin dicső Bolsevik Pártja vezetésével, megdöntötte a kapitalizmust s a földkerekség egyhatodán megteremtette a világ első szocialista államát: a Szovjetuniót” – áll abban az 1950-es törvényerejű rendeletben, amelyben állami ünneppé nyilvánították november hetedikét, november 1. helyett. 1950-ben vette fel Lenin nevét a Nagykörút egy szakasza, az ünnepi dátumét pedig az Oktogon. A rendelet szerint nekünk, magyaroknak is van okunk ünnepelni ezt a napot, hiszen az „a magyar nép számára is a győzelmes szocializmus, a dolgozók nemzetközi szolidaritása, a felszabadító Szovjetunió és a nagy Sztálin iránt érzett hála ünnepe”.

Az 1956-ban szovjet harckocsival éppen november 7-én Pestre érkező Kádár egyik első rendelete volt, hogy munkanappá minősítse a szovjet forradalom napját, miközben a Vörös Hadsereg éppen Sztálinvárost ostromolta. Amúgy ekkor a kötelező orosz nyelvoktatást is eltörölték. Egy évvel később már megint piros betűs ünnep volt és november 6-án díszelőadást tartottak az Operaházban. A szónok Apró Antal volt, és másnap ismét volt koszorúzás a Szabadság téren.

November 7-e utoljára 1988-ban volt állami ünnep, és a Népszabadság is ekkor jelent meg utoljára piros betűkkel a címlapon a „forradalom” tiszteletére.

1948-ban, a forradalom centenáriumán a kiépülő kommunista diktatúrának a magyar függetlenségre utaló Kossuth-címer nem tetszett, így azt már 1949-ben felváltotta a vörös csillagos Rákosi-címer. Rákosi Mátyás születésnapja (1952. március 9.) zászlódíszes – éppen vasárnapra eső – ünnepnap volt, ám március 15-e már rendes munkanap. Az 1956-os forradalom során a forradalmárok követelése volt a függetlenséget is jelképező, a Habsburg-ház 1849-es trónfosztása után is használt Kossuth-címer és március 15. mint ünnepnap visszaállítása.

az 1956-os forradalmat ellenforradalomnak minősítő Kádár-rezsimet így részben a forradalmi eseményekre is emlékeztette volna március 15.

Az ünneptől való félelem miatt Kádárék az agyonhallgatás eszközét választották, ennek megfelelően az épületeket sokáig nem lobogózták fel és a napilapokban csak elvétve jelentek meg 1848-ra emlékeztető cikkek. A spontán szerveződő kis létszámú megemlékezésekre az állambiztonsági szervek rendszerint lecsaptak. Előfordult börtönbüntetés és pénzbüntetés is. Olykor igyekeztek „konszolidálni” az ünnepet, ilyen kísérlet volt a Forradalmi Ifjúsági Napok bevezetése, ahol a Tanácsköztársaság kikiáltásával (március 21.) és a „felszabadulás” napjával (április 4.) közös rendezvénysorozatba illesztették március 15-ét. Kádárék egészen az 1980-as évek végéig igyekeztek minden megmozdulást megelőzni, elfojtani, vagy ha ez nem ment, akkor megtorolni. 1848 ugyanis a magyar társadalom számára a szabadság ünnepe maradt, amely görbe tükröt tartott a diktatórikus rendszernek, és összeköthető volt a függetlenséggel is, amelyet a szovjet csapatok kivonásának követelésével állíthattak párhuzamba.

Kovács Örs történész, történelemtanár, a Rubicon Intézet tudományos munkatársa. A Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium történelem–francia szakos tanára, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia megbízásából készített középiskolai történelem-tankönyvsorozat főszerkesztője és egyik szerzője, több szakmai bizottság tagja. Fő kutatási területe a magyar–francia kapcsolatok alakulása a XX. században.

(Borítókép: A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 40. évfordulója alkalmából az MSZMP Központi Bizottsága a forradalmi munkás-paraszt kormány és a Hazafias Népfront országos tanácsa díszelőadást rendezett az Operaházban 1957. november 6-án. Fotó: Pap Jenő/MTI)

Rovatok