Index Vakbarát Hírportál

Költségvetési csalással gyanúsítják Varga Zoltánt, a 24.hu tulajdonosát

2022. november 7., hétfő 14:54

A NAV azt feltételezi, hogy a médiatulajdonos az egyik hozzá köthető, uniós pénzből létrehozott cég áron aluli eladásával több mint félmilliárdos kárt okozhatott az EU-s költségvetésnek.

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a 24.hu-t is működtető Centrál Médiacsoport tulajdonosát, Varga Zoltánt – értesült a Magyar Nemzet.

A történet szálai a Varga Zoltánhoz köthető, pár éve értékesített Nógrádi Vegyipari Zrt.-hez vezethetők vissza. Az ügyben Budai Gyula fordult tavaly első körben az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz (OLAF), majd pár hónappal később a NAV-nál tett feljelentést. 

A most megismert feljelentés és az OLAF-nál tett bejelentés lényegében ugyanarról szól: a Nógrádi Vegyipari Zrt. részvényeinek eladásával kár érhette az Európai Unió költségvetését.

Az a feljelentésben is szerepel, hogy az ügy előzménye a CenTech Új Magyarország Kockázati Tőkealap létrehozása: a tízéves futamidejű tőkealap 2010-ben, a Jeremie I európai uniós program részeként jött létre. A tőkealap mértéke ötmilliárd forint volt, amely hetven százalékban uniós forrásból állt, a többi magánbefektetők tőkéjéből tevődött össze. 

A Nógrádi Vegyipari Zrt. áron aluli megvétele 

A tőkealap alapította meg a Nógrádi Vegyipari Zrt.-t, amelynek 99 százalékos tulajdonosa volt. A társaságba indulásakor csaknem hatszázmillió forintot fektettek be, valamint kölcsönöket nyújtottak neki. A Central-Fund Kockázati Tőkealap-kezelő a futamidő lejárta előtt, 2019-ben megbízott egy céget a tőkealap részvényeinek, ideértve a Nógrádi Vegyipari Zrt. részvényeinek értékesítésével – olvasható a feljelentésben, amelyben azt is leírták, hogy a 2020 januárjában alapított Avogadro 2020 Projekt Kft. vételi ajánlatot is tett 2020. március 26-án.

Az igazgatóság 2020. április 9-én döntött az értékesítésről és a 459 300 000 forintos vételi ajánlat elfogadásáról, amelynek része volt a tőkealappal szemben fennálló tartozás is. 

A feljelentés arra is kitért, hogy az Avogadro 2020 Projekt Kft-t kifejezetten azért hozták létre, hogy áron alul megszerezhessék a Nógrádi Vegyipari Zrt.-t. Utóbbi vállalkozás igazgatóságának tagja és a vevő Avogadro 2020 Projekt Kft. alapításkori ügyvezetője, illetve egyik tulajdonosa ugyanaz a személy, Varga jó ismerőse, bizalmasa. A NAV-nak azt is jelezték, hogy a vételár még a befektetett hatszázmilliót sem érte el. A Magyar Nemzet értesülése szerint Vargát emellett vételi opcióval is bebiztosították és döntési joggal is felruházták. 

A nyereséges Nógrádi Vegyipari Zrt. több mint egymilliárd forintos értéke jelentősen meghaladta a vevő által fizetett árat. A kettő különbözete 657 millió forint. Mivel a cég lényegében EU-s pénzből jött létre, így kár érhette az unió költségvetését. 

Varga Zoltán egy interjúban tagadta, hogy felvették volna az említett összeget.

A nagyvállalkozó elismerte, hogy a vállalat tulajdonosai határozatot hoztak az osztalék kifizetéséről a tavalyi eredménytartalékból, ám állítása szerint mégsem vették fel az összeget a társaság likviditásának megőrzése érdekében, erről azonban írásos bizonyítékkal egyelőre nem szolgált.

Reagált Varga Zoltán ügyvédje

Cikkünk megjelenése után szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben reagált az üggyel kapcsolatban Papp Gábor, Varga Zoltán védőügyvédje. A hivatalos nyilatkozatot változtatás nélkül közöljük:

Varga Zoltán ügyfelemet a mai napon a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kihallgatta. Ügyfelem semmilyen bűncselekményt nem követett el, a vele közölt gyanúsítás hiányos és a büntető jogszabályok téves értelmezésén alapul, emiatt a gyanúsítással szemben mindketten panasszal éltünk.

Ugyanakkor a mai napon a Magyar Nemzet internetes sajtótermék 12 óra 48 perckor hírül adta, hogy ügyfelemet, Varga Zoltánt a NAV Bűnügyi Főigazgatósága gyanúsítottként hallgatta ki. A részletes, több konkrétumot tartalmazó cikk néhány perccel azt követően jelent meg, hogy ügyfelemmel a NAV Bűnügyi Főigazgatóságát elhagytuk. A cikk hivatkozik arra is, hogy az ügyben tett feljelentés mit tartalmaz. A feljelentést sem én, sem ügyfelem nem kaptuk meg a kihallgatás során.

Ez azt jelenti, hogy a sajtó az ügy részleteivel már feltehetően azt megelőzően tisztában volt, hogy védencemmel szemben a gyanúsítást közölték és az sem ismert, hogy a sajtó honnan szerzett tudomást védencem kihallgatásának időpontjáról.

(Borítókép: Varga Zoltán 2017. október 22-én. Fotó: Bődey János / Index)

Rovatok