A Fővárosi Önkormányzat télre bezárja a fogaskerekűt, holott annak üzemeltetése csupán a BKK működési költségeinek fél százaléka. A XII. kerület alpolgármestere tiltakozott a lépés ellen.
Az energia- és gazdasági válság miatt télre bezár a fogaskerekű − közölte honlapján a BKK. Mint írják, az ideiglenes üzemszünet a tervezett tavaszi pályafelújítás végéig tart, és ennek köszönhetően több mint 120 millió forintot spórol Budapest közösségi közlekedése, emellett a szakemberek a kötelező karbantartást is elvégezhetik a járműveken.
A vállalat közlése szerint a fogaskerekűnek hétköznapokon tízszázalékos, hétvégén legfeljebb harmincszázalékos a kihasználtsága.
A fogaskerekű vasútnál drasztikusan kiütközik az energia költsége, ugyanis az átlagos villamosoktól eltérő vontatási feszültséggel üzemel. A hetvenes években gyártott és visszatáplálásra nem alkalmas jármű üzemeltetési költsége minimum a duplájára emelkedik az új energiaárak mellett.
A Fővárosi Önkormányzat, a Budapesti Közlekedési Központ és a BKV Zrt. közösen döntött a járat ideiglenes szüneteltetéséről.
A BKK szerint ezzel a lépéssel 120 millió forint megtakarítást lehet elérni. A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) Facebookon azt írta, hogy ez csak alig látható töredékét jelenti a BKV működési költségeinek, ugyanis csak az év utolsó két hónapjára húszmilliárd forint folyószámlahitelt kellett felvennie a működés biztosítására.
Az okokat fejtegetve az egyesület Karácsony Gergely nyilatkozatát idézte, akinek
nem a szíve csücske
a fogaskerekű. „Olyannyira nem az, hogy a kormánnyal folyó múlt heti tárgyalásokon az elkövetkezendő időszak uniós forrásairól szóló, a kormány részéről Navracsics Tiborral történt egyeztetéseken Karácsony Gergely főpolgármester még csak nem is kérte a forrást a fogaskerekű fejlesztési projektjéhez, és aláírta, hogy ez így rendben van” − fogalmaztak. Bár a fogaskerekű-projekt az egyetlen készen álló, azonnal indítható beruházása a fővárosnak, az elmúlt három évben mégsem tettek semmit a folyamat elindítása érdekében, „szándékosan hagyják lejárni az engedélyeket is”.
A fogaskerekű újraindítását kérte Fonti Krisztina fideszes, XII. kerületi alpolgármester Karácsony Gergely főpolgármestertől − derül ki az alpolgármester MTI-hez eljuttatott, pénteki keltezésű levéléből.
Sok hegyvidéki lakóhoz hasonlóan magam is megdöbbenve értesültem arról, hogy a fogaskerekű tervezett karbantartásának lezárultával mégsem indul újra,
holott működtetése kötelező feladata a fővárosnak − áll a levélben.
Fonti Krisztina szerint nehezen hihető a takarékosságra hivatkozás a fogaskerekű esetében, hiszen ez az egyetlen közlekedési eszköz, amelynek működését a főváros megszünteti. Az így megspórolni tervezett mintegy százmillió forint pedig a BKK kétszázmilliárdos működési költségének mindössze fél ezreléke.
(Borítókép: Jászai Csaba / MTI)