Harminc éve, 1992. november 12-én kezdődött Erich Honecker volt keletnémet párt- és állami vezető büntetőpere. A 783 oldalas vádiratban a vádpontok többsége a berlini falnál eldördült lövésekhez kapcsolódott. Bár betegsége miatt nem ítélték el, a legnagyobb büntetés az volt számára, hogy meg kellett érnie az NDK bukását. A kommunista diktátorról Kovács Örssel, a Rubicon Intézet tudományos munkatársával beszélgettünk.
Ki volt Erich Honecker, aki emlékirataiban is büszkén említette meg, hogy ő irányította a hidegháború jelképévé vált berlini fal felépítését?
Honecker tizennyolc évesen, már a Német Kommunista Párt teljes jogú tagjaként, Fritz Molter fedőnéven a moszkvai pártakadémiára mehetett tanulni. Egy év múlva meggyőződéses
sztálinistaként érkezett haza, élete hátralévő részét főfoglalkozású forradalmárként, majd politikusként élte le.
A Saar-vidéken a párt ifjúsági szervezetében tevékenykedett, ennek azért van jelentősége, mert a nácik 1933-as hatalomra jutása után is folytathatta tevékenységét, mivel ez a terület még nem tartozott Németországhoz. Pedig pártját eddigre már betiltották. Szülőföldje, a Saar-vidék Németországhoz csatlakozásáról szóló népszavazás ügyében a csatlakozás ellen kampányolt, hiába. Így Franciaországba menekült 1935-ben. Nyáron visszatért Berlinbe, és részt vett az illegális kommunista párttevékenységben, amiért a Gestapo letartóztatta, és tíz év börtönre ítélték. A börtönből 1945 májusában a világháború végét kísérő káosz során szabadult ki. A háború után a Moszkvából hazatérő Walter Ulbricht frakciójához csatlakozott, s a munkáspártok egyesítéséből létrejött állampárt, a Német Szocialista Egységpárt (NSZEP) egyik első tagkönyvének birtokosa lett. A Német Demokratikus Köztársaság (NDK) 1949-es kikiáltása után a párt Központi Bizottságának titkára, 1958-tól a mindenható Politikai Bizottság tagja volt. Kezdetben ismét az ifjúság ideológiai meggyőzésével foglalkozott, majd a biztonsági ügyek felelősévé nevezték ki. E minőségében ő irányította a hidegháború jelképévé vált berlini fal felépítését, az 1961. augusztus 13-i eseményekről büszkén vallott 1980-ban megjelent emlékirataiban.
Hogyan lett Honecker NDK-ja a mindent átszövő biztonsági rendőrséggel (Stasi) és az ezzel együttműködő besúgóhálózattal a szocializmus mintaállama?
A biztonsági ügyek felelőseként jó rálátása és kiváló kapcsolatrendszere alakult ki a Stasival. Kevesen voltak olyan jól informáltak, mint ő az NDK-ban, ez nagyban segítette a hatalomra kerülését.
Hitler Harmadik Birodalmában egy Gestapo-ügynök jutott minden kétezer lakosra, Sztálin Szovjetuniójában egy KGB-ügynök minden ötezer-nyolcszázharminc lakosra. Az NDK-ban egy Stasi-tiszt vagy -besúgó jutott minden hatvanhárom lakosra
– állapította meg Anna Funder Stasiország című, 2002-ben megjelent könyvében. Közvetlen működtetője Erich Mielke volt, aki 1957-től egészen a fal leomlásáig állambiztonsági miniszter, így a Stasi főnöke is volt. Honecker márkamilliárdokat költött arra, hogy 350–500 személyes atombiztos föld alatti várost építhessen magának és a hozzá hű keletnémet elvtársainak. A Kelet-Berlin mellett 1983-ban átadott komplexumhoz hasonlót – a Szovjetunió kivételével – egyetlenegy keleti blokkba tartozó állam sem tudott felépíteni anyagi okok miatt. A Stasi azonban elveszett a részletekben, elképesztő bürokráciával dolgozott, korlátlan ellenségképzéssel dolgozott, amely sokakat menekülésre késztetett. A fal megépítése után a megszökés híján a megszokás tűnt az egyetlen lehetséges alternatívának, vagy az öngyilkosság, amelynek statisztikájában a hetvenes évek végén az NDK foglalta el a második helyet Magyarország mögött.
A Stasi hálózatának ördögi kiterjedtségével az ellenállásnak esélye sem volt,
illetve azt se felejtsük el, hogy az NDK-ban volt a legmagasabb az egy főre jutó GDP a keleti blokkban. Honecker a gazdaság- és társadalompolitika egységét hirdette. Vezetése alatt az NDK megpróbálta megvalósítani a „fogyasztói szocializmust”, amely a többi szocialista országhoz képest magas életszínvonalat, stabilitást, lakásépítéseket eredményezett. A külpolitikában sikerült elérnie az NDK elismertetését, s 1987-ben államfőnek kijáró külsőségek közepette fogadták hivatalos látogatásán a másik német államban, a Német Szövetségi Köztársaságban. Ugyanakkor „az első német munkás-paraszt államban” kegyetlenül lecsaptak az ellenzékre, a kemény valutában mindig szűkölködő NDK szó szerint „eladta” az NSZK-nak a politikai foglyokat.
A második világháború után Németország szovjet megszállási övezetében alakult meg a Német Szocialista Egységpárt (németül Sozialistische Einheitspartei Deutschlands), amely az 1949-ben létre jött Német Demokratikus Köztársaság állampártja volt 1989-ig. Csakhogy a párt német nevének pontos magyar fordítása Németország Szocialista Egységpártja lenne. A német elvtársak annak idején többször is szóvá tették magyar testvérpártjuknál, hogy miért nem a pontos elnevezést használják a pártra Magyarországon. A magyar fél nyelvi indokokra hivatkozva hárította el a kifogást, mondván, hogy a kifejezés túl erőltetetten hangzana magyar nyelven. A valódi ok azonban politikai volt, mert a magyar külpolitika igyekezett magát távol tartani a belnémet feszültségektől, márpedig az ilyen típusú elnevezések igényt támasztottak egész Németország képviseletére. Ez a magyarázata, hogy a magyarok Nyugat-Németországra a Német Szövetségi Köztársaság elnevezést használták, pedig az helyesen Németországi Szövetségi Köztársaság lett volna, ahogy a Németország Szociáldemokrata Pártjának is a Német Szociáldemokrata Párt nevet adták.
Milyen viszonyban állt egymással Kádár János és Erich Honecker?
A hivatalos viszony a tábor országai között „kötelezően” kiváló volt. A valóságban ez nem mindig volt így. Arról nem is beszélve, hogy mit gondoltak egymásról a pártvezetők. Kádár
Honeckert ifjút játszó pojácának tartotta, aki esőköpenyben járt télen, de az esőköpeny szőrmével volt bélelve. Nőügyeiért, feleségével való kegyetlenségéért sem kedvelte
– írta Aczél György kettejük kapcsolatáról. Ugyanakkor mindketten széles körű társadalmi alkura törekedtek, a munkásréteget kiemelték, magasabb fizetéseket adva nekik. Azaz politikájuk sok hasonló vonást hordozott, amely természetesen rivalizálást is vont maga után. Honecker ráadásul mindvégig szigorúbb diktatúrával tartotta fent a rendszert, mint Kádár. A Honecker által megteremtett egyenlőség azonban nem tudta ellensúlyozni a politikai diktatúrát, a masszív elnyomást és az általános áruhiányt, ami különösen szembetűnő volt a nyugatnémet fogyasztói kapitalizmussal való összehasonlításban. Kádárt éppen ezért határozatlannak és engedékenynek tartotta. Valójában nem igazán kedvelték egymást.
Harminc éve kezdődött perének vádirata 75 vádpontot tartalmazott. Miért nem született az ügyében ítélet?
Honecker ellen még saját elvtársai indítottak eljárást – a lemondatásánál a később vele együtt perbe fogott Erich Mielke egykori állambiztonsági miniszter azzal fenyegetőzött, hogy kompromittáló információkat tesz közzé –, amellyel indokolták volna Honecker lemondását. 1989 végén árulás, bizalommal való visszaélés és a szocialista tulajdon súlyos hátrányos sikkasztásának vádjával illették. Az eljárás elől a berlini szovjet követségre, majd Moszkvába menekült. A Szovjetunió felbomlásakor a moszkvai chilei követségen keresett menedéket – mivel a lánya férje chilei volt –, ahonnan hosszú jogi kötélhúzás után végül kiadták és 1992-ben az immár egységes Németországba vitték.
A bűnügyi dossziéja életútján és politikai karrierjén túl tartalmazta az általa elkövetett törvénybe ütköző cselekedetek (korrupció, a közjavak eltékozlása, hazaárulás, gyilkosságra való felbujtás) lajstromát és elemzését.
A 783 oldalas vádiratban 68 ember „kollektív emberölésében” való részvételével vádolták meg, akiket akkor lőttek le, amikor megpróbáltak elmenekülni Kelet-Németországból.
1961-től lényegében tűzparancs volt érvényben a berlini fal mentén, és Honecker 1974-ben elrendelte, hogy „a határon való áttörés kísérletei esetén a lőfegyvereket kíméletlenül kell használni, és azok az elvtársak, akik sikeresen használták lőfegyvereiket, dicséretet érdemelnek.” A per során Honecker elismerte, politikai felelősséggel tartozik a berlini fal építéséért és a határokon történt halálesetekért, de azt állította, hogy jogi vagy erkölcsi bűnössége nincs. Azzal is védekezett, hogy a Varsói Szerződés tagállamainak döntését hajtotta csak végre a berlini fal megépítésével, amelyet a hidegháború eszkalációjával – a harmadik világháború elkerülésének vágyával – magyarázott.
Védekezésként nyugatnémet politikusokat idézett, akiknek véleménye szerint a fal valóban csökkentette a feszültséget és stabilizálta a két államot. Azzal folytatta védekezését, hogy a per nem is róla, hanem a kommunizmus elítéléséről szól, illetve vitatta a nyugatnémet bíróság joghatóságát is az ügyben. Az eljárást – vádlott-társaiéhoz (Willi Stoph volt miniszterelnök és Erich Mielke) – hasonlóan egészségi állapota miatt beszüntették. Az elhatalmasodó májrákja miatt az alkotmánybíróság úgy döntött, hogy a több mint nyolcvan esztendős, végső stádiumú rákbetegségben szenvedő Honecker elleni büntetőeljárás – figyelembe véve halála közeli bekövetkeztét – nem érheti el legitim célját. Az eljárás további folytatása azt eredményezné, hogy a gyanúsítottat puszta eszköznek tekintenék, ami sérti az emberi méltóságot. Ráadásul
a beteg, felelősségre vont öregember bizonyos rokonszenvet vált ki, bármit is tett korábban.
Ez is hozzájárult a per beszüntetéséhez. Honecker Chilében fejezte be az életét 1994-ben. Bár soha nem ítélték el, a lehető legnagyobb büntetés az volt számára, hogy meg kellett érnie az NDK bukását, életműve összeomlását.
Kovács Örs történész, történelemtanár, a Rubicon Intézet tudományos munkatársa. A Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium történelem–francia szakos tanára, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia megbízásából készített középiskolai történelem-tankönyvsorozat főszerkesztője és egyik szerzője, több szakmai bizottság tagja. Fő kutatási területe a magyar–francia kapcsolatok alakulása a XX. században.
(Borítókép: Leonyid Brezsnyev volt szovjet vezetőt és Erich Honecker egykori kommunista keletnémet vezetőt ábrázoló festmény a berlini fal fennmaradt részén 2018. február 5-én. Fotó: Carsten Koall / Getty Images)