Index Vakbarát Hírportál

Két tucat kamion lepte el a Lánchidat

2022. november 12., szombat 15:19

A Lánchíd felújítása már nem tűrt halasztást, ezért az A-Híd Zrt. kivitelezésében 2021 tavaszán elkezdődtek a munkálatok. A dunai átkelő korszerűsítése a tervek szerint 2023 második felére ér véget. A felújítás ütemterv szerint halad, az aszfaltozás már elkészült, november 12-én pedig próbaterhelést hajtottak végre.

A Lánchíd kőoroszlánjai voltak az elsők, amelyeket tavaly elszállítottak egy újpesti műterembe „ráncfelvarrásra”. A szobrok restaurálása több mint egy évig tartott, októberben – miután a budai szobrok már visszatértek – a pesti hídfőnél egy több százezer legókockából épült oroszlán jelent meg, amely a hídon tett látogatása után a Clark Ádám téren foglalja el őrhelyét.

Az eredeti, pesti hídfőket őrző, egyenként több mint 10 tonnás oroszlánszobrok november 10-én, csütörtökön kerültek vissza a helyükre.

Az aszfaltozást követően november 12-én, szombaton a híd próbaterhelését végezték, amelyben 24 darab húsztonnás teherautó vett részt. A próbaterhelést követő hetekben a kivitelező szakemberei elbontják az elkészült útpályáról a pilonok ideiglenes állványzatát, emellett például folytatják a közvilágítás kiépítését, és elkezdik az új kandeláberek kihelyezését.

A statikus és dinamikus próbaterhelésen a szakemberek azt mérték, hogy milyen alakváltozásokat idéz elő a Lánchíd szerkezetében, ha annak meghatározott pontjain 20 tonnás tehergépkocsik állnak. Ezenkívül természetesen azt is mérték, hogyan viselkedik az átkelő, ha nagy tömegű jármű halad át rajta 5, 20 és 30 kilométer per órás, valamint a tehergépkocsival biztonságosan elérhető legnagyobb sebességgel. 

Eközben a hídról és a Duna-partról 0,5 milliméter pontosságú geodéziai műszerrel mérték a híd lehajlását. A lánckötegeken, a függesztőrudakon, a bennmaradó, régi hídszerkezeten, illetve az új acélpályán elhelyezett nyúlásmérő bélyegek segítségével azt figyelték, milyen alakváltozások jelennek meg a szerkezetben, és milyen feszültségek keletkeznek az egyes elemekben. A budai pillér tetején lévő koronasaru-teremben a koronasaru elmozdulását is monitorozták.

A BKK közleménye szerint az eredmények teljes körű értékelése még folyamatban van, de az elsődleges adatok alapján a Lánchíd jól vizsgázott: a terhelés során mért értékek megegyeztek a szakemberek által számított értékekkel.

A dunai átkelő korszerűsítése továbbra is ütemterv szerint halad, idén rekordidő alatt készült el az új acél útpálya, amely a régi, elöregedett vasbeton pályaszerkezetet váltotta fel, de többek között felújították a déli oldalon található korzókorlátokat, és a budai parti nyílásban beépítették az új gyalogosjárdát is. A kivitelezés a próbaterhelés után többek között a járdák felújításával és a műemléki elemek rekonstrukciójával folytatódik.

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok