Egy 71 éves asszony egy TikTok-videóban panaszolta el azt, hogy nehezen tud megélni.
Az idős asszony videóját egy ismerőse töltötte fel a portálra. Rozika néni a videóban azt mondta: 1956-ban gyerekként megélte azt, hogy „nem volt mit enni, nem volt élelem egyáltalán”, és kórházba is került akkor emiatt. Ezután azzal folytatta:
Ledolgoztam az életem java részét, de erre még álmomban se gondoltam volna, hogy 71 évesen ugyanazt köll megélni. Hogy éhen kell halni, fűtetlen lakásban kell megfagyni? Ez már borzalom, ez nem igaz!
A drámai zenével aláfestett videót rengetegen látták, és több ezren meg is osztották, valamint hozzászóltak a TIkTokon. A hozzászólásoknál sokan kérdezték, hogy miként lehetne segíteni az idős asszonynak, mire a videó feltöltője azt válaszolta: személyesen ismeri a hölgyet, és rajta keresztül ez megoldható.
Mint megírtuk, a kormány az év végén, valamint a jövő év elején jelentős nyugdíjemeléseket hajt végre, amellyel kompenzálják a KSH által közölt inflációt. A kisnyugdíjasok azonban még így is nehéz helyzetben lehetnek, ugyanis az élelmiszerek ára, valamint a rezsiköltségek (amelyeket ők a leginkább megéreznek) nagyon nagy mértékben, 40 és 67 százalékkal drágultak az utóbbi egy évben.
A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (Nyuszet) már a nyáron jelezte, hogy a kisnyugdíjasok még az inflációt követő nyugdíjemelések mellett is nehéz helyzetbe kerülhetnek. A szervezet akkor azt javasolta, hogy a kisnyugdíjasok – az elszálló élelmiszer-inflációra való tekintettel – nagyobb emelést kapjanak a többieknél.