Index Vakbarát Hírportál

A Jobbik volt alelnöke a Momentumhoz igazol

2022. november 15., kedd 16:53

Stummer János, a Nemzetbiztonsági bizottság volt elnöke és a Jobbik volt alelnöke belép a Momentumba – ezt Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke és frakcióvezetője, Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezető-helyettese és maga Stummer János jelentette be a Momentum elnökének Facebook-oldalán közzétett videóban.

„Jövök, mert úgy látom, a Momentumban megértették, hogy ennek az országnak a jelenéről és jövőjéről csak őszintén lehet és érdemes beszélni. Ebben a közösségben látják, hogy asztalcsapkodás helyett valódi kormányképességet kell építeni” – indokolta döntését Stummer János.

Az exjobbikos politikus elmondása szerint a Momentumban az a célja, hogy az elmúlt másfél évtizedben megszerzett tapasztalatait a lehető legmegfelelőbb helyen kamatoztassa.

A Momentum politikusai ehhez hozzátették, hogy a pártban várnak mindenkit, aki képes szövetségben gondolkodni, és „a fényt választja az árnyék helyett”.

A kormányváltás egy nehéz és hosszú folyamat, a Momentum nem fog hazudni a választóknak, szemben rengeteg szemfényvesztő, populista politikussal

– közölték.

Stummer János a Jobbik májusi tisztújító kongresszusa után lépett ki az ellenzéki pártból. Elindult az elnöki posztért, de alulmaradt Jakab Péterrel szemben. Akkor azt közölte: nyilvánvalóvá vált számára, hogy az a politikai közösség, amelynek az utóbbi 13 évben tagja és építője volt, nem azon az úton kíván továbbhaladni, ami az ország jövője szempontjából üdvös. „Jakab Péter és szűk környezetének politikáját és vezetési gyakorlatát eddig is távolságtartással kezeltem, a továbbiakban viszont nem kívánok közösséget vállalni vele” – fogalmazott Stummer János. Azóta már Jakab Péter is párton kívülre került, és saját mozgalmát igyekszik építeni.

Májusban Stummer János az Indexnek azt nyilatkozta, hogy a Jobbikból való kilépése nem egy másik pártba való átlépés.

A politikai pályafutásomat nem tekintem lezártnak, ezt a munkát folytatni szeretném. Aki egyszer hozzáfog a hivatás gyakorlásához, az nehezen engedi el, és én nem is akarom ezt elengedni. Ez egy fantasztikus szakma, hogy az ember a politikán keresztül igyekszik tenni a saját hazájáért. Ez a mostani lépés abba az irányba mutat, hogy ezt én már nem a Jobbikon keresztül látom. Hogy egyébként az én utam hol folytatódik tovább, az még egy nyitott kérdés, és erre én magam sem tudom egyelőre a választ

– mondta az ellenzéki politikus lapunknak.

(Borítókép: Stummer János. Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok