Két, egymással szomszédos épületet is megvett az ingatlankereskedelemmel foglalkozó cég. A liciten az együttes ár milliárdos szint felett állt meg.
Egy ingatlanüzemeltetéssel és ingatlankereskedelemmel foglalkozó cég, a Flovestor Passage Kft. vásárolta meg a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től az egykor Göncz Árpád által is használt, Vérhalom téri villát, illetve egy szomszédos ingatlant. A kettőért együtt összesen több mint 1,1 milliárd forintot fizettek – vette észre a Napi.hu. A szerződést még szeptemberben kötötték.
A villa a Vérhalom tér 7/b számnál található, míg a mögötte lévő másik ingatlan a Pentelei Molnár utca 6. alatt. Ez utóbbi „iroda, raktár, garázs” besorolású. Az MNV árverésén a kétszintes villa 496,8 millió forint kikiáltási árról indult, a végső ár 833,8 millió forintért lett a nyertes licitálóé, a raktárért (áfa nélkül) 352,7 milliót kellett fizetniük.
A Flovestor Passage Kft. többségi tulajdonosa a Nagy-Britanniában bejegyzett Flovestor Limited, amelynek jelentős befolyással rendelkező tagja Florian Wilhelm Albrecht, egy monacói címmel rendelkező német állampolgár, aki a Flovestor Passage Kft. cégjegyzésre jogosult tagja is. A cég székhelye az Egyesült Királyságban, a Kent megyei Chatham kikötővárosban van bejegyezve.
A Vérhalom téri villába 2000-ben költözött Göncz Árpád néhai köztársasági elnök és felesége, Zsuzsa asszony. Mindketten halálukig éltek a szóban forgó épületben.