Index Vakbarát Hírportál

Erzsébetvárosban változik a parkolás

2022. november 17., csütörtök 14:55

Erzsébetvárosban marad a lakossági ingyenes parkolás az első autóra – adta hírül a Színes Erzsébetváros közösségi oldala.

Meghozta a döntést a VII. kerületi képviselő-testület: ennek értelmében háztartásonként legfeljebb két autóra járhat az ingyenes lakossági parkolás, az elsőre viszont továbbra is minden háztartásnak ingyenes lesz. 

Bár az eddigi VII. kerületi szabályozás azt az anomáliát is lehetővé tette, hogy volt olyan háztartás, ahol eddig hat autóra is ingyenes lakossági kedvezményt váltottak ki – ehhez képest ez a döntés szigorításának is látszhat, de nem az

– olvasható a posztban. A forgalomcsillapítást elsőként bevezető VII. kerület esetében – látva a szomszédos VIII. kerület ezzel kapcsolatos döntéseit – ez messze nem tekinthető nagyon előremutató változtatásnak. A VIII. kerületben ugyanis jövő évtől már az első autóra is fizetniük kell a lakóknak (zónától függően 18 000 és 30 000 forint közötti összeget). 

A második autó esetében az új rendelet 30–100 százalék közötti kedvezményt ad. Harmincszázalékos kedvezményt az EURO 3-as besorolású autókra, ötven százalékot EURO 4-es besorolásúakra, hetven százalékot a hibrid vagy EURO 5-ös autókra, és száz százalékot a teljesen gáz- vagy elektromos üzemű autókra.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha például a második autó az EURO 3-as környezetvédelmi kategóriába esik, akkor – ha a tulajdonosa a belsőbb kerületrészekben lakik (A zóna) – évi 105 000 forintot, ha a kerület külsőbb részein (B zóna), évi 84 000 forintot fizet. Ha pedig mondjuk egy háztartás második autója hibrid üzemű, akkor 45 000, valamint 36 000 forintot fizet – zónától függően.

 A területi eltérések onnan adódnak, hogy a fővárosi parkolási rendelet az óradíjakhoz köti, Erzsébetvárosban pedig két eltérő díjazású zóna van

– olvasható a posztban. A kerület azt várja, hogy a döntés következtében több mint ezerrel csökken azon autók száma, amelyek a 2200 forintos költségtérítés fejében parkolhattak a kerületben.

Rovatok